Amikor számolatlanul jönnek az újrakiadások, Mario egy folytatással jött Switch-re, aminél jobb dolog nem is történhetett volna vele.

A Super Mario Maker marha nagy siker volt Wii U-n, elcsordogált belőle 7 millió darab, aminek az lett a következménye, hogy számolatlanul jöttek a vásárlók által legyártott pályák hozzá, nehezebbnél nehezebbek, amiket valahogyan, ki tudja, hogyan, de mindenki teljesíteni akart. Vagy legalábbis azok mindenképpen, akik nem féltek, hogy a Wii U kontrollerét ripityára törik a nehézségi szint miatt.

De a Super Mario Maker sosem volt egy tökéletes játék. Tudta ezt a Nintendo is, de hát tudnak ők sokmindent, aztán mégis tojnak rá. Ezért is fura, hogy Switch-re nem a Super Mario Maker Ultra Deluxe Extra Superior Editiont adták ki, hanem a második részt, ami egy pályaszerkesztő esetében elég merész vállalás, mert gondolhatná az ember, hogy picit átgyúrták, picit hozzáadtak, aztán máris nyílik a kassza, és mehet a csörgés, de ennél azért jóval bonyolultabb az ügy, és hála istennek csak pozitív, amit el lehet mondani erről a második részről.

Mert hogy nem egy lenyúzott rókabőr a Super Mario Maker 2, hanem az első továbbgondolt, és erősen kijavított változata, amiben továbbra is az a cél, hogy megalkosd a saját pályádat, vagy hogy játssz a mesterek által összehozott kreatív agyrémekkel, de annyi újdonság szorult bele a Switch-folytatásba, hogy az ember szeme könnybe lábad.

Itt van például a sztorimód, ami bármennyire is meglepő, van, és működik, és szuper, mint maga Mario. A sztori mondjuk nem egy egészen elképesztő mélységű valami, de legalább megáll a saját lábán, Princess Peach kastélyát ugyanis sikerül a földdel egyenlővé tenni, Mariónak pedig újra kell építenie azt, ehhez pedig 100 pályát kell teljesítenie, és összeszedni ott mindazt, amit tud.

Soha egyetlen Mario-játékban sem volt ennyire fontos az érmegyűjtögetés, mint itt, mert itt konkrétan pénzre van szükségünk a boldoguláshoz. A pályák teljesítéséért is jár egy csinos összeg, így ezekből összesen tudunk összeszedni annyit, hogy kijöjjön a budai villa ára. A rossz hír, hogy ha meghalsz, a megszerzett érméid felének búcsút inthetsz, ha pedig mind az öt életedet elveszted, akkor az összes pénzedet buktad. Szóval nem árt észnél lenni.

Maga a sztorimód egyébként inspirációnak is tökéletes. Ha végigmész rajta, sokkal kreatívabban tudsz majd pályákat összerakni, sokkal bátrabban és ügyesebben mész majd neki a saját csodáid elkészítésének, amelyekkel kiboríthatod a többieket is, ha ki akarják próbálni őket. Lehet, hogy most ez úgy hangzott, mintha a sztori végigjátszása lenne a tutorial, de nem az, végre kapunk egy igazán erős oktatómódot, amiből aztán tényleg mindent meg lehet tanulni, amivel akár a teljesen kezdők is totálisan profivá válhatnak.

A pályaszerkesztés még mindig marha jó móka, könnyen megy, tele van lehetőségekkel, ráadásul most már nem csak a 2D-s Mariók elemeit tudjuk felhasználni, hanem a Super Mario 3D Worldét is, ami ugye még Wii U-n a nevéhez méltóan 3D-s játék volt, itt viszont 2D-ben köszönnek vissza a részei, viszont felismerhetőek, és így is működnek, ráadásul úgy megbolondítják a játékot, hogy öröm nézni és használni őket. Olyan dolgokat lehet művelni, hogy az tényleg elmebeteg, még akár autóba is ültethetjük Mariót, amire 2D-ben még nem volt példa.

Ebben a játékban mindent IS meg lehet csinálni. A pályák legapróbb szegletét is meg lehet tervezni, olyan mechanikai brutalitást adhatunk az agyszüleményeinknek, hogy tényleg ki lehet mondani, szinte végtelenek és kegyetlenül jók a Super Mario Maker 2 által kínált lehetőségek. Buherálhatunk itt bármivel, akár a gravitációval is, szerkeszthetünk pályát másokkal együtt, aztán a kész pályákat akár többedmagunkkal is végignyomhatjuk. És hát itt az Endless Challenge, ami egy nagyon addiktív új mód, itt öt élettel indulunk neki a random pályáknak, a cél pedig a minél további életben maradás.

Hasznos, hogy a különféle pályák közül elmenthetsz magadnak offline játékra is jópárat, hogy bármikor tudj útközben anyázni. Ez mind szép és jó, csak egyetlen igazán nagy probléma van, már amennyiben ez probléma egyáltalán. A Wii U érintőképernyős kontrollere nagyon tud hiányozni, ha az ember nem handheld módban akar építkezni. Gamepaddal mondjuk így is irányítható, de sokkal egyszerűbb simán kézbe fogni a Switch-et, és úgy összehozni egy pályát, mint tévére kötni, és a gamepaddal szerencsétlenkedni.

A Super Mario Maker 2 egy olyan folytatás lett, amit csak imádni lehet. Remek kooperatív és kompetitív játék, jó a sztorimódja, tele van új elemekkel, úgyhogy iszonyú hosszú időre ott marad a Switch-ünkön, de azt nem tudjuk garantálni, hogy nem fogunk ugyanolyan hangosan anyázni miatta, mint az első rész miatt.

A player szerint

  • Ennél többet nehéz lenne elvárni a Super Mario Makertől, de azért még lenne mit fejleszteni rajta
  • Ezernyi, sőt, milliónyi lehetőség
  • Jó a tutorial, és jó, hogy a Super Mario 3D World elemei is visszaköszönnek
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés