A legtöbb filmed forgatókönyvén Anders Thomas Jensennel (Ádám almái – a szerző) dolgoztál együtt. Elmesélnéd, honnan ered a munkakapcsolatotok?

Úgy kezdődött, hogy úgy tizenöt éve eljött az egyik filmem premierjére, ami nagyon nem tetszett neki, és ezt meg is mondta nekem. Egy premieren az ember filmjét szinte mindenki dicsérni szokta, és ő volt az egyetlen, aki az arcomba mondta, hogy utálta, és ezen valahogy önkéntelenül is nevetnem kellett. A röhögésemre ő is röhögéssel reagált, és végül azt mondtam neki, hogy keressen meg valamikor, és nézzük meg, hátha tudnánk valamilyen projekten együtt dolgozni. Az első közös munkánk nem igazán működött, de aztán jött a Hogy szeretsz?, és egyszeriben mindenki rólunk beszélt.

Hogyan működik nálatok a közös írás?

Általában elvonulunk hosszabb időre valahová, ahol nem zavar minket a külvilág. Persze ezt meg kell előznie egy olyan ötletnek, ami elég inspiráló ahhoz, hogy dolgozzunk rajta. Aztán az esetek nagy többségében a kezdeti ötlet a végére annyira megváltozik, hogy szinte mi sem ismerünk rá benne.

A második esély esetében mi adta a kezdő lökést?

Anderstől jött az ötlet, hogy egy olyan emberről forgassunk filmet, aki ellop egy csecsemőt két drogfüggő szülőtől.

Meglepő volt, hogy a film sok thriller elemet is tartalmaz. Eddig ez nem volt jellemző a filmjeidre…

Szeretem a műfajt, és mindig is akartam thrillert készíteni.

Voltak olyan thrillerek, amik inspiráltak?

Rengeteg thrillert láttam, és sok kedvencem van köztük, de ez itt nem volt ennyire tudatos a részemről. Egyszerűen adta magát a dolog, hogy a filmben thriller-elemeket is használjunk. Maga a történet egy annyira sötét világot mutat be, hogy már ettől egy kicsit thriller-szerű lesz a film.

Miért éppen Nikolaj Coster-Waldaunak adtad a főszerepet? Úgy tudom, még nem dolgoztatok együtt korábban…

Nem, de már régóta kerestük a lehetőségét a közös munkának. Nikolaj szeretett volna ismét dán filmben szerepelni. Többször összefutottunk ilyen-olyan eseményeken, és ezt mondta is nekem. Aztán elküldtem neki a forgatókönyvet, és rögtön beleszeretett. Rá volt szükségem, mert elképesztően jóképű, nagyon szimpatikus, de a tekintetében mégis van egyfajta sötétség, ami izgalmassá teszi.

Abba a szokatlan helyzetbe kerültél, hogy a régebben elkészült filmed később, a Jennifer Lawrence és Bradley Cooper főszereplésével készült Serena később kerül bemutatásra, mint az új filmed, A második esély. Mi történt?

A Serena-val az történt, hogy egy kicsit megcsúsztunk a vágásával. Csakhogy ez a kis csúszás óriási gondot okozott az utómunkálatok többi részénél. Rájöttünk, hogy szükségünk van némi utóforgatásra Jenniferrel, csakhogy ő időközben akkora sztár lett, hogy az elmúlt két évben összesen két szabadnapja volt. Ettől az egész gyártás gyakorlatilag összeomlott, és az emberek várakozás helyett átmentek más filmekhez dolgozni.

És nem volt megterhelő A második esély forgatása közben részben még mindig a Serena-ra fókuszálni?

Egy kicsit skizofrén állapot volt, ez kétségtelen, de én szeretem az effajta skizofréniát. Inspirálónak találom, hogy egyszerre több munkám van párhuzamosan egymás mellett.

Úgy tudom meg kellett küzdened Jennifer Lawrence-ért a producerekkel. Ma már mindenki őt akarja, ezért ez kicsit érthetetlennek tűnik. Mi volt a bajuk vele?

Közvetlenül a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye után kértem fel Jennifert. Még nem volt mögötte Az éhezők viadala és az X-Men franchise. Azt a producerek is látták, hogy milyen hihetetlenül tehetséges, természetes és gyönyörű, de akkor még nem volt az a sztár, mint most. Nem voltak biztosak abban, hogy el tudja vinni a hátán a filmet, így meg kellett győznöm őket.

Ez még a Napos oldal előtt történt?

Még a Napos oldal castingja előtt választottam ki a főszerepekre Jennifert és Bradley Coopert. Az más kérdés, hogy végül ők előbb kezdtek el forgatni, de egy kosztümös mozi előkészítése hosszadalmas.

Szöveg: Tóth Csaba

Olvasnád tovább? A teljes interjút megtalálod a VOX mozimagazin februári számában!