Újvidéken megrendezik az Exit Fesztivált, ráadásul új neveket is bejelentettek.

Korábban már írtunk róla, hogy az Exit Fesztivál mindenképpen azt tervezi, hogy lepörög idén Újvidéken, most viszont már abszolút hivatalos, hogy az Exitre tényleg bárki elmehet majd július 8-11. között. Már akinek van védettségi igazolványa, vagy hajlandó végeztetni egy PCR vagy antigén tesztet nem több, mint 48 órával a fesztiválozás előtt. A helyszínen is megoldhatod majd állítólag olcsón, a bejáratnál ugyanis egy külön zónát szentelnek a tesztelésre a szervezők, ami egyébként nem rossz ötlet.

Az Exit be is jelentette mindjárt Robin Schulz, Satori és a Sabaton érkezését, utóbbiak egyébként úgy kilógnak a szinte teljesen az elektronikai zenei szcénára fókuszáló fesztiválról, mint falunapról a U2. Mellettük az eddig bejelentett nevek, David Guetta, Asaf Avidan, Paul Kalkbrenner, Tyga és DJ Snake is jönnek, plusz ott lesz a Fran Palermo is, akik szintén kicsit kakukktojások, de örüljünk egy magyar zenekarnak, aki felléphet az Exiten.

A teljes programért kattints ide, július 8 már mindjárt itt van, ideje szállást keresni a környéken!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában