Mindenki meggyőzhető, hogy ledobja a ruháit. Tudtad például, hogy még Sandra Bullock is levetkőzött fiatalon a karrierje elején? Nem? Akkor most megmutatunk néhány esetet, amiről lehet, hogy nem is hallottál.

  1. 8 / 8
    Sandra Bullock

    Film: Az amazon

    Ő aztán meztelenül soha, és egyébként is… De itt ez a remek ’93-as mozi, Az amazon címmel, ami első és második blikkre is csak azért tűnhetett bevállalhatónak, mert fizettek érte. Csak néhány moziban mutatták be (hogy aztán DVD-n induljon hódító körútjára 2000-ben), így hát lazán bevállalhatott benne egy olyan szexjelenetet, ami inkább büntető, mintsem izgató. Bár meg kell hagyni, a kigyúrt Balázs Pali-hajú szerencsés férfi akkor még egy olyan szexi nőt tehetett magáévá roppant teátrális módon, amilyet valószínűleg később sem kaphatott meg.

  2. 7 / 8

    Catherine Zeta-Jones

    Film: Seherezádé

    Első film, 1990. Az isteni Catherine ekkor még kisebb cicikkel, de büszkén mutatta meg bájait az érdeklődőknek, 21 évesen. A filmtörténeti remekművet alig mutatták be pár országban, indulásnak viszont éppen jó volt. Egy egész férfitársadalom borult le a lábai elé pár évvel később, és követelte a folytatást, de a színésznő nem volt hajlandó megmutatni a már érettebb domborulatait. Kár.

  3. 6 / 8

    Cameron Diaz

    Film: She’s No Angel

    Nem agyaltak sokat a film készítői a névválasztáskor, hiszen a szőke szépségnek nem is adtak nevet a klasszikus műben, még az IMDB is csak Naked Girlként hivatkozik a színésznőre. Találó, hiszen a csöcsmutogatáson és a férfi statisztához simuláson kívül nagyobb teljesítményre nem is volt szükség. Mindez két évvel első igazi bemutatkozása, a Maszk előtt történt.

  4. 5 / 8

    Reese Witherspoon

    Film: Rejtélyes alkony

    Az Oscar díjas sztár, amikor még olyan filmekben kapott szerepet, mint a Jack, a mackó, vagy a méltán világhírű Óvszer módszer, bevállalta a Twilight (nem, nem a szerelmes vámpíros ámokfutás) című műremeket, és ezzel egyúttal be is nevezett a „Megmutatom a csecsem a vásznon” versenyre. Díjat akkor nem nyert, újabban viszont már egyre többször örülhettünk a korábban sosem látható fedetlen kebleknek.

  5. 4 / 8

    Goldie Hawn

    Film: Lány a levesemben

    Goldie nem volt éppen rossz csaj. Mondjuk annyira jó sem. Néha-néha minimálisan villantott valamit magából, de ebben a klasszikus és méltán feledésbe merült ’70-es filmben szinte mindent megmutatott. Később már csak egy-két bimbót kapott az, aki rákapott a jóra.

  6. 3 / 8

    Demi Moore

    Film: Mi történt az éjjel?

    Na nem mintha a Striptease-ben nem láttunk volna szinte mindent. De az már bőven a mellimplantátumok és a fénykor után próbálta menteni a menthetőt az egykori brúszvilliszné karrierjében. ’86-ban viszont még a zsenge husi 24 évesen villant egy akkorát, amekkorát később sem nagyon. Rob Lowe és a későbbi férfiálom egy korrekt szexjelenetet pakolt le az asztalra, ahol nem könnyű eldönteni, hogy a helyszínen vajon éles eksön folyik-e, vagy csak a megjátszott nyakonugrálós szoftpornó áldozatai lettünk. Egy-két apróság viszont arra enged következtetni, Demi bevállalta, amit be kellett.

  7. 2 / 8

    Madonna

    Film: A Certain Sacrifice

    1983. Az év, amikor Madonna első lemeze megjelent. És első filmje is. Ki hitte volna, de Ciccone kisasszony nettó textilledobással próbálta meg beindítani filmes karrierjét, amit pontosan 10 évvel később az A tanú teste című thrillerben meg is fejelt azzal, hogy közszemlére tette teljesen pucér testét, és vonaglott egyet-kettőt a jelentkezőkön. Mivel a látvány és a popdíva minden igényt és statisztát kielégített, nem róttuk fel neki, hogy egy családi házi videó is több izgalommal szolgált, mint a szoftpornóba hajló filmes csodái.

  8. 1 / 8

    Cybill Shepherd

    Film: Az utolsó mozielőadás

    A simlis és a szende. Bruce Willis partnere. Egy egész világ őt akarta látni meztelenül. Igaz, azt csak kevesen tudták, hogy már az első alkalommal megmutatott mindent magából. Ebben a ’71-es moziban a még hamvas, 21 éves Cybill mindent megtesz azért, hogy a férfitársadalom egyöntetűen akarja becibálni magával az ágyába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában