Megvagyunk jól, én, meg a rock 'n roll – Tankcsapda: Rockmafia Debrecen-kritika

A Tankcsapda tizenegyedik stúdiólemeze annyiba kerül, mint három korsó sör, de sokkal jobb annál.

Amikor négy hónapja interjút készítettünk a Tankcsapda frontemberével, a fényképezőgépem két kattintása között kénytelen voltam megjegyezni, hogy az előző album (Minden Jót, 2009) szerintem roppant gyengére sikerült. Amikor azt mondtam, gyenge, persze úgy értettem, szar, de ilyet mégsem vághattam hozzá egy másnapos rocksztárhoz a saját turnébuszukban, főleg Fejes Tomival és Sidivel a közelben. Egy dobverővel nagyot lehet ütni.

A közléskényszer egyrészt feltehetőleg valami rejtett génhiba, másrészt annak eredménye, hogy én is azon roppant széles csoport tagja vagyok, akiknek életük első koncertélménye a Tankcsapdához köthető. Az ilyen emberek egy fokkal mindig komolyabban veszik az aktuális lemezt, és mivel a Minden Jót dalai még élőben előadva is inkább a pult felé tereltek az első sor helyett, nagyon vártam már a feloldozást. Lukács akkor azt mondta, az új album garantáltan tetszeni fog...

A címében remélhetőleg szójátékot, és nem helyesírási hibát rejtő lemezről előzetesen annyit lehetett tudni, hogy kemény hangvételű, zúzósabb anyag lesz, meghintve jókora adag társadalomkritikával. Erről sokaknak a '94-es Jönnek a Férgek, vagy éppen a 2001-ben megjelent Agyarország ugrott be, és utóbbival nem is lőttek nagyon mellé.

A negatívabb hangvételű szövegek a Rockmafiá-n is táncot járnak a bulizós háromakkordosokkal, melyek közül némelyik annyira egyszerű, hogy még az is el tudná gitározni, aki eddig csak a Süss fel nap!-ot tudta lejátszani, zongorán. Különösen igaz ez az album második dalára, a Nincsen semmi-re, ami a kapitalista rendszer alapigazságairól szól, általános iskolásoknak is érthető formában. A nyitódal, az 1000 ördög ezzel szemben súlyosabb darab, mérges induló a mindennapi küzdelmekről. Sidi is kapott benne egy gitárszólót, úgyhogy a Mi a fasz van? klipjének bemutatásakor viccesen meghirdetett szólóböjt hallhatóan nem tartott sokáig.

Az ördögök után kettővel marad a téma a Pokol (a mennyből)-nél, melyben a zenekar azon visszatérő üzenete bukkan fel, hogy a rock mindent megold. Búfelejtő dallam, gyanús, hogy a zenegépek sűrűn kért dala lesz vidéki kocsmákban. Az ezt stílusában is követő Kirakatszív a párkapcsolatok nehézségeit boncolgatja a prostitúció enyhe sugallatával, és persze a megszokott akkordváltásokkal.

Ha mást nem, azt megtanultuk az öregektől, hogy a belső feszültség levezetésére kiválóan alkalmas a káromkodás. A Mi a fasz van? tökéletes a célra, ám hogy utána kicsit fellazuljon a hangulat, a Lejárt lemez következik, ami szerencsére az egyetlen MTV-barát ballada a Rockmafián.

Az album klimaxa a huszonhetedik percben érkezik, Én meg a Rock 'n Roll néven. Klasszikus tankcsapdás bulinóta, ami azt a barátságos gondolatot ülteti el az emberben, hogy aznap este garantáltan senki nem alszik egyedül. Ha a játékgépekből kitiltott ötvenesek ennek hangulatával töltik meg a söröskorsónkat körülvevő légteret, már megérte. A következő három szám egy blokknak tekinthető. A Bíborköd kicsit visszavesz a tempóból, hogy aztán a Kapcsolj ki! alatt bekeményítve érjünk el a legsötétebben hangszerelt dalig, a Biorobotig. Itt akár vége is lehetne a dolognak, de valamiért a legvégére került a két másik olyan dal, melyből klip készült, a Hatalom nélküli rend, valamint a Számolj vissza!

Sidi, úgy tűnik, adrenalininjekcióként hatott a korábban gyengélkedő Tankcsapdára. Összességében persze a Rockmafiá-ban nincs semmi forradalmi, ám ez nem a fantázia hiányáról tanúskodik, sokkal inkább arról, hogy a zenekar visszatalált arra az ösvényre, melyen mindig is járni próbált.

Szex, drogok, rock 'n roll magyar módra, és ha tényleg elég már, egy határozott anyázás, végre a Lukács szövegeihez oly méltatlan kínrímek használata nélkül. A kizárólag a Mol-kutaknál árult album 990 forintba kerül, ami kevesebb, mintha mindhárom tagnak vennénk egy sört. Egészségetekre!