A rendes emberek techno bulikra járnak

Hülye vagyok a gépzenéhez, de azt nagyon hamar levágom, ha egy adott helyen az emberek szeretik egymást.

ARTBAT megvan? Nos, tőlem ez ugyanannyira lehetne egy időszakos kiállítás a Szépművészetiben, mint egy ukrán DJ-formáció neve. Ezúttal történetesen az utóbbi a szitu, és nekem erről múlt hét csütörtökig halvány lila fingom sem volt. Zenei fun factekért egyébként sem nálam érdemes kilincselni. Nem vagyok teljesen reménytelen, bármikor el tudok fütyülni bármit, és ha le kell dobolni egy ütemet a combomon, nem ütök mellé, de a zenei ízlésem sajnos pont annyira kifinomult, mint a Butabi tesóké.

Szóval előre is bocsánat, ha ebben a cikkben szégyenletes ténybeli tévedések lesznek! Igazából még abban sem vagyok biztos, hogy ARTBAT-ék – azaz polgári nevükön Artur és Batish – sima technót nyomnak, mert elméletileg prüntyögés és prüntyögés között is lehetnek erős műfaji eltérések. A guglit nem támadom meg ezzel, mert akkor sem lennék túl hiteles, ha elkezdenék deep house-ról meg BPM-ről hadoválni, szóval maradjunk annyiban, hogy nem most lesz belőled szakértő.

Az ARTBAT akkor lett világhírű, amikor lenyomott egy látványos szettet Rio de Janeiróban, az erről készült felvétel pedig 18 milliós megtekintéssel kilőtt a diszkómennyországba. Szóval mondhatjuk, hogy a két srác igen ismert tüptürüp körökben.

Mindez csak azért lehet érdekes, mert augusztus 19-én a srácok toltak egy bulit Budapesten a Vasúttörténeti Parkban, a sors pedig úgy hozta, hogy én is odakeveredtem. Ha valaki amúgy néhány hete azt mondta volna, hogy tízezer emberrel együtt technóra fogom átveretni az államalapítás ünnepének előestéjét, tutira eltanácsoltam volna elmeorvoshoz.

Néhány éve ugyanis volt alkalmam megnézni, mi folyik az ipari táncoltatásra specializálódott B.my Lake fesztiválon, ahol akkoriban öt színpadon ment a szeletelés, de az én fülem ugyanazt a Tuctuc című dalt hallotta mindegyiknél. Akkor el is döntöttem, hogy ez nagyon nem az én műfajom. Anno az In Da House válogatáskazikon még fel lehetett fedezni némi változatosságot, itt-ott énekeltek is, de annak, amit a B.my Lake-en kaptam, csak annyi haszna volt, hogy elkezdett ütemre beszakadni a dobhártyám.

Balázs barátom ezzel szemben nagyon éli a hasonlókat. Nem csoda, hiszen zsenge ifjúkorában különböző szórakozóhelyeken ilyen zenékre verte az ütemet két hatalmas kongadob mögött állva, vagyis tevékenyen kivette a részét a partykultúrából. A csütörtöki bulira is ő hívott el, nekem pedig épp nem akadt jobb dolgom.

A party előtt egyébként elkezdett egy kisebb botrány kialakulni az esemény Facebook-oldalán, a szervezők ugyanis eldöntötték, hogy csak az utolsó pillanatban teszik közzé a buli menetrendjét. Ez speciel engem nagyon nem érintett meg, hiszen még akkor is elhittem volna, hogy pont az ARTBAT pakolja a pendrive-okat, ha három törpe meg egy menyasszonynak öltözött angol benzinkutas parádézik a DJ-pult mögött, csak mert ennyire nem értek hozzá, és mert ennyire letojom.

Azt persze megértem, hogy néhányan ezt az egészet kikérték maguknak, mert hogy ők pont tíz perccel az est sztárvendégének fellépése előtt akarták feldobni a lasztit – ismét csak bocsánat a szarkazmusért! –, de nekem ez a balhé nemigen rontotta el a kedvem.

A party nyolckor kezdődött, de Balázsék tíz körül értek ide a lakásomba, hogy megkezdjük az alapozást, amivel szerinte nem volt semmi baj, mert úgysem érdemes éjfél előtt odamenni. Erről még így utólag sem vagyok meggyőzve, de egy olyan tapasztalt technoheaddel, mint ő, nem láttam értelmét vitatkozni. Balázs ugyanis úgy járta meg Ibizát, hogy becsülettel végignyomta az estéket és közben nem égett ki, ahogyan én, szóval inkább úgy vagyok vele, hogy egészen biztosan tud valamit, amit én nem.

Arról mondjuk elfelejtett tájékoztatni, hogy egy valamirevaló technóbulin a nemek aránya erősen kileng a hímek irányába, de ez speciel olyasmi, amin ismét csak hajlandó vagyok túltenni magam, hiszen az igényes ember a minőséget előbbre helyezi a mennyiségnél, arról pedig már a helyszínre érkezés utáni második percben meg voltam győzve, hogy a minőség terén nincsenek nagy problémák az eseménnyel.

És akkor az este legfontosabb megállapítása:

Még a Szigeten kellett azt átélnem, hogy miközben kifelé haladva kértem az elnézéseket a Macklemore koncert előtti masszív tömeg minden egyes tagjától, aki az utamba akadt, csak hogy ne kelljen a sűrűjében összehugyoznom magam, egy kékeszöld hajú idióta szántszándékkal úgy taszított rajtam egyet, hogy majdnem mindketten felborultunk. Na, itt nincs ilyen. Ha mozogsz valamerre, a tömeg szinte szétnyílik előtted. Mindenki elképesztően előzékeny, ami, tekintettel arra, hogy tényleg több ezren salapálnak egyszerre az ütemre, nekem nagyobb meglepetés volt, mint egy ovisnak, hogy nincs is Télapó.

A techno egyebekben a modern korok törzsi zenéje, és ebből a definícióból még úgy sem engedek, hogy bevallottan segghülye vagyok hozzá. A DJ a sámán, a közönség pedig a törzs, melynek tagjai a gyomorremegtető basszusokra és torzításokra kerülnek önkívületi állapotba. Mindenki a sámán felé fordul, toporzékol, a kezeivel integet és szeletel, aztán az individuum feloldódik egy nagy közös élményben, és megszületik egy izgő-mozgó kollektíva, melynek pulzálását a DJ szakértő kezei vezénylik.

(Meg a bogyó, ha úgy van...)

Tudom, mert hiába hittem azt, hogy az én fülem immúnis a hasonlókra, hajnal kettő környékén nálam is beütött a dolog – ha drogot olvastál, én kérek elnézést –, és ehhez tényleg nem volt szükségem arra az információra, hogy éppen melyik lemezlovász szettje dübörgi tele a termet.

Közben agressziónak nyomát sem látni a tömegben. A társaságunkban volt egy lány, akinek egy bátrabb partyarc elkezdte csapni a szelet. Mivel én álltam a hölgy mellett, a gyerek odajött és megkérdezte, nem zavarja-e a köreinket. Ez olyan előzékenységre vall, amit nem gyakran tapasztal az ember, ha elmegy bulikázni péntek este. Nincs lökdösődés, ha elindulsz kifelé vagy befelé, utat adnak neked és fura módon a pultnál sem jellemző a tülekedés. A népek még akkor is kivárják, hogy rájuk kerüljön a sor, ha közben cserepesre száradt a szájuk a tablettás orvosság áldatlan hatásának köszönhetően.

Valószínűleg csak számomra volt meglepő, hogy egy ilyen bulin ekkora a peace & love, de ha az ember Budapest belvárosának szórakozóhelyeihez van szokva, akkor egy idő után hajlamos azt hinni, hogy az éjszakában eszel vagy megesznek, és hogy ez mindenhol máshol is így működik.

Ismét csak beigazolódott, hogy érdemes nyitottnak lenni és félretenni a prekoncepciókat, mert egészen meglepő helyeken bukkanhat az ember drágakövekre. Már vettem is egy jegyet egy jövő heti death metal koncertre.

(fejléckép: gettyimages)

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.