Természetes, hogy egy film nem tetszhet mindenkinek, még akkor is, ha egy olyan kritikai-, közönség- és kasszasikerről beszélünk, mint a Bosszúállók: Végtelen háború.

Mi imádtuk a Marvel moziverzum eddigi legnagyobb vállalkozását, de nem volt ezzel mindenki így. Richard Brody, a The New Yorker kritikusa például nem igazán volt elragadtatva, a kritikája azonban egy igen lényeges ponton finoman szólva is támadható érvekkel operál.

Brody ugyanis ezt írta a filmről:

A Bosszúállók: Végtelen háború az előzményei nélkül teljesen értelmetlen. A karaktereket nem mutatja be, egyszerűen csak felbukkannak, a viselkedésüket pedig kizárólag korábbi alkotásokban bemutatott történések határozzák meg. Az alkotók nem csak azt feltételezik, hogy a nézők látták a korábbi filmeket, de ami még ennél is rosszabb, azt, hogy a nézőknek a filmek megtekintése után is eszükbe jutnak ezek a mozik.

Mi azonnal látjuk, mi a gond ezzel az érveléssel, és az internet népe sem veszítette el az éleslátását. A kritikát szinte darabokra szedték a Twitteren.

Csak egy kisebb válogatás abból a kreatív savazásból, ami elárasztotta a kritika alatti komment-szekciót:

Belenéztem a Breaking Bad utolsó részébe, és eléggé zavarodott vagyok. Ki ez a Walt? Miért kellene foglalkoznom ezzel a Jesse-vel? A karakterek alig vannak kidolgozva, és csak úgy előbukkannak a semmiből.

Volt, aki mellőzte a vitriolt és csak úgy simán megkérdezte:

Ti... ti most... ti nem tudjátok, hogyan működnek a sorozatok??

Valaki elővett néhány idézetet, hogy érzékeltesse, mi a probléma:

Fantasztikus!" - Boston Globe

Egy szuperhősös mestermű" - LA Times

Non-stop akció" - Chicago Tribune

Ki is akkor az a zöld színű muksó?" - The New Yorker

Egy másik Twitterező inkább nem csinált viccet a dologból:

Az egésznek az a lényege, hogy a film karaktereinek és a benne ébrázolt viszonyoknak ÉVTIZEDES előzményei vannak. A Végtelen háború azért jöhetett létre, mert a szereplői simán csak felbukkanhatnak, és mindenki tudni fogja, miről van szó. Ez az írás úgy hangzik, mint egy elitista zöldfülű kritikája.

A csúcs pedig az volt, amikor maga James Gunn, az A galaxis őrzői rendezője is megszólalt:

A Trónok harca nyolcadik évadában sem mutatják be a karaktereket, egyszerűen csak "felbukkannak". Komolyan, The New Yorker? Imádlak titeket, de ez az írás olyan, mintha fogalmatok sem lenne arról, hogyan tapasztalja meg ezeket a filmeket a közönség.

Ehhez már mi sem tennénk hozzá semmit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában