Megvan az a kép, melyen az látható, hogy Chris Hemsworth bevitte a kisfiát a Thor: Szerelem és mennydörgés forgatására?

Az Instagramon közzétett fotó hatására annak idején egyébként rendesen megébredtek a trollok, akik a legfittebb hollywoodi színésznek simán a szemére vetették, hogy valószínűleg kihagyja a lábnapot.

Az ekézést inkább hagyjuk is, helyette jegyezzük meg, hogy most már azt is tudni lehet, mit keresett Hemsworth kisfia a forgatás környékén.

Hemsworth-szel nemrég Kevin McCarthy csinált videóinterjút, melynek során emberünk elmondta, hogy a filmben a képen látható kisfia, illetve kislánya is felbukkan majd, sőt, a főgonosz szerepében feltűnő Christian Bale, Natalie Portman és a rendező, Taika Waititi gyermekei is szerepelni fognak az alkotásban. Hogy pontosan mit játszanak majd az aporóságok, az nem derült ki, de vélhetően valamilyen mellékszerepben tűnnek majd fel.

A filmet jövő hét csütörtöktől játsszák nálunk a mozik.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Az idei év egyik legfeszültebb filmjét ne a mozikban keresd