Sajnálattal közöljük, hogy ezeket a figurákat már soha nem fogod viszontlátni a vásznakon. Vagy nem úgy.

1. Frank Underwood

A Kártyavár-fanok még nem tudhatták, mi vár rájuk, amikor a #MeToo korai hónapjaiban Kevin Spacey-ről is felreppent egy-két pikánsabb pletyka. A vádak aztán egyre komolyabbak lettek, a sorozat alkotói pedig az elsöprő népharag miatt nem várhatták meg a színész ellen indult perek végét, fogták magukat és kiradírozták a szériából Frank Underwood karakterét. Aztán kiderült, hogy igazából a népek miatta nézték a sorozatot, így az elmúlt évek legizgalmasabb politikai drámája egy kurta-furcsa hatodik évaddal tűnt el a süllyesztőben, fertelmes szájízt hagyva maga után.

2. Louie

Louis CK sorozatát egész sokan szerettük, ezért nagyon nem örültünk, amikor kiderült, hogy a zseniális komikus szabadidejében olykor elő-előveszegette a farkát arra nem kíváncsi nők társaságában. A Louie természetesen azonnal a dugájába dőlt, és nem is várható, hogy valaha felvállalja valaki a folytatását, ami már csak azért is tragédia, mert valami CK magánéleti baromságai ellenére sem változott: a faszi továbbra is zseniális komikus. Kéretlenül elővett pénisz miatt nagyobbat még nem szívott a világ.

3. James Bond

Ezzel kicsit csaltunk, hiszen a 007-es karaktere még jó ideig nem fog eltűnni a filmszínházakból, de az a Bond, akit ifjú korodból ismersz, már örökre a múlté. Tudod, arról a szuperhetero szupermachóról beszélünk, aki csak dísznek tartotta a nőket, és csak addig, amíg sikerült őket megfektetni. Az aktus után aztán a legtöbbjük ment is a levesbe, amihez emberünknek mindig volt valami elmés hozzáfűznivalója. Pierce Brosnan megboldogult Bondja csak úgy ontotta magából a szexista beszólásokat, amin ma egy kellően érzékenyített néző már biztosan nem tud úgy vigyorogni, ahogy mi tettük annak idején. Már Daniel Craig is hozta a PC-kompatibilis vonalat és biztos lehetsz benne, hogy bárki is vegye át tőle a stafétát, ez csak erősödni fog a jövőben.

4. Jack Sparrow

Szegény Johnny Deppet eléggé rottyra vágta Amber Hearddel kötött házassága. A kapcsolatban egyikük sem lehetett egy szent, mégis Johnny végezte címeres feleségverőként, és miután ezt egyenesen egy bíróság mondta ki róla, rá is tenyereltek Hollywoodban a cancel gombra. Ennek egyébként közvetlenül nem is Sparrow kapitány látta kárát, hanem a Harry Potter-univerzum Gellert Grindelwaldja, akinek szerepéről gyorsan le is vették a színészt. A filmvilág mégis A Karib-tenger kalózai-franchise legfontosabb alakja miatt gyászolhat, akit valószínűleg már soha többé nem láthatunk a vásznon. Sparrow alakja annyira összefort Depp-pel, hogy igazából senki nem akar már mást látni a szerepben.

5. Tugg Speedman

Bár egy időben erősen tartotta magát a pletyka, hogy a Trópusi vihar folytatást vagy esetleg spinoffot kap, de lássuk be, ennek a mai világban már semmi realitása. Speedman és a srácok ugyanis mindenből és mindenkiből viccet csináltak, amin anno hatalmasakat kacagtak a népek, de a mozi poénjaira ma már furcsa módon nevetés helyett inkább fintorgás az elvárt reakció. Van itt minden, amire manapság ráizgulnak a cancel culture önkéntes erkölcscsőszei: homofóbia, transzfóbia, burkolt rasszizmus, ráadásul még az értelmi fogyatékosokból is viccet csinálnak. Csak halkan jegyezzük meg, hogy szerintünk továbbra is ér röhögni.

6. Apu Nahasapeemapetilon

Csak annyit mondunk, hogy Hank Azaria, aki húsz évig kölcsönözte a hangját A Simpson család indiai karakterének, idén áprilisban minden indiaitól bocsánatot kért, amiért ezzel a szereppel táplálta az Amerikába vándorolt indiaiakkal szembeni előítéleteket, imígyen közvetve is építve az USA-ban jelen lévő rasszizmust. Apu természetesen eltűnt a sorozatból, mintha soha nem is lett volna.

7. Ace Ventura

Igen, tudjuk, hogy pont idén februárban kelt szárnyra a pletyka, mely szerint Hollywood rebootolja Ace Venturát, de már most egy nagyobb összegben mernénk fogadni arra, hogy ha össze is jön a mozi, a Jim Carrey által megformált eredeti karakter szellemiségéből csak annyi lesz benne, mint Tiktakban a kalória. Mi imádtuk az állati nyomozoot, de kizártnak tartjuk, hogy a túlérzékenyedett Hollywoodnak ugyanaz felférne az arcára, mint amin a kilencvenes években szétröhögtük az agyunkat. Mi nem reménykednénk a helyedben.

8. Pepe lö Pici

1945-ben ugrált be a Bolondos dallamok világába a folyton kanos bűzösborz, aki a nőstény borzot gyakorlatilag kikergeti a világból a szerelmével, és hetvenöt évnek kellett eltelnie, hogy Hollywood ráébredjen, ez a magatartás nagyon nem frankó. A Space Jam: Új kezdet bemutatója előtt robbant a bomba, hogy a Warner kivágta Pepe jeleneteit a filmből, sőt, ki is radírozta őt a portfóliójából, mert nem akarnak egy notórius zaklatót, pontosabban szexuális erőszaktevőt népszerűsíteni a jövőben. A törölgetés helyett/mellett talán arra is odafigyelhettek volna, hogy a film ne legyen éktelenül szar.

9. Miss Röfi

...és akkor már legyünk következetesek! – kiáltotta az eltörléshívők radikális szárnya, melynek tagjai nem mulasztottak el rámutatni arra, hogy szegény Miss Röfi nagyjából pont ugyanazt csinálta Breki a béka sérelmére, mint ami végül Pepe lö Picit is a sírba tette. A 2020-as években bizony nem menő a kitartó udvarlás, sem a kéretlen ölelgetés, szóval a kancás Röfi kisasszonyt is elküldték a sarokba. Ő azonban végül a hőbörgés ellenére sem lett kiradírozva, de James Bondhoz hasonlóan végleg kiírták a személyiségéből a túltolt szeretetéhséget. Egy Miss Röfi light azért még simán belefért.

10. Jessica Rabbit

Az utolsó helyezés egy hipotézisen alapszik. Minden idők egyik legszexisebb rajzfilmfigurája ugyanis azóta nem kapott mozis szerepet, hogy először láttuk az 1988-as Roger nyúl a pácban című filmben. Esetében tehát nem igazán volt mi ellen lázadni, de a 2020-as években még így is előkerült néhányszor, mint a nők tárgyiasításának ikonikus alakja. Hiszen Jessicát férfiak rajzolták ilyenre, vagyis pont olyanra, amilyennek szerintük egy igazi bombázónak lennie kell. Mi továbbra is csendben csodáljuk, még akkor is, ha ma már szalonképtelen szegény.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Így nézett ki egy férfitest-szépségverseny 1941-ben

Annyira vicces lett Ryan Gosling Beavisként, hogy gyakorlatilag a jelenet összes szereplője elröhögte a szövegét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés