Hardy tényleg beletesz apait-anyait a Venom 2. – Vérontó című szuper(anti)hősös moziba. Hogy mennyire elkötelezett a sztár, azt a film hivatalos forgatókönyvírója mondta el a minap az Empire-nek.

Arról a Kelly Marcelről beszélünk, akinek az A szürke ötven árnyalata szkriptjét is köszönhetjük, és ezt a tényt csak így itt hagyjuk, kezdjetek vele azt, amit szeretnétek.

Tom Hardy és Kelly Marcel

Szóval Marcel az interjúban elmondta, hogy Hardy ugyan egy sort sem írt a Venom 2. forgatókönyvéhez, de olyan szinten részt vett az írást kísérő ötletelésben, hogy egyértelmű volt, hogy a stáblistán a story by szekciónál is fel kell tüntetni a nevét. A változtatást egyébként már a film IMDb adatlapja is tartalmazza.

Marcel így fogalmazott:

Ő házasságra lépett Venommal. Imádja ezt a karaktert. Határozott elképzelése van arról, minek kell történnie a figurával.

Ez az első alkalom, hogy Hardy neve a stáblista kreatív részében is helyet kap. Szívből reméljük, hogy utólag majd büszke lehet rá!

Ez is érdekelhet:

Megrendítő lesz a Val Kilmerről szóló dokumentumfilm

Nem akartad így látni az egykoron világsikerű színészt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában