Mr. Frost (Jeff Goldblum)

Mister Frost (1990)

Goldblumot valahogy nehéz ördögként elképzelni, aminek nem is az az elsődleges oka, hogy léggyé válása erősebben beégett az emlékezetünkbe, hanem mert bongyor fekete fürtjeinek köszönhetően inkább egy jazz-szaxofonos benyomását kelti. Pedig be kell vallani: elég fenyegetően néz a sötét szemeivel.

Rosalia (Marta Gastini)

A rítus (2011)

A gonosz Magyarországra érkezett. Na jó, nem, csak nálunk forgattak több jelenetet ebben a feledhető filmben, amiben az idős, jellegzetesen sandán néző Anthony Hopkins egy komoly ördögűző fusi melót vállal be, aminek öreg szervezete egyáltalán nem örül. Állítólag igaz történet, az ördögit neki.

Pinhead (Doug Bradley)

Hellraiser – Kísértetház (1987)

Megannyi kérdés: hogy lehet aludni, ha az ember fejéből szögek állnak ki? A fémdetektor nyilván probléma, de mi a helyzet a rozsdásodással? Szegény Kirsty nem feltétlenül ezeken gondolkodik, amikor megtudja, milyen bizarr újjáélesztési horror-játékba csöppent, vagy amikor fény derül a titokzatos doboz misztériumára, és a sötétség fura ura is megjelenik néhány gumibábu kíséretében.

Frankie Paige (Patricia Arquette)

Stigmata (1999)

Gabriel Byrne-t már láthattuk Sátánként, most azonban a nagy okkult küzdelem másik térfelén van, vagyis egy papot alakít, aki egy olyan lányon próbál meg segíteni, akinek fura víziói vannak, testén pedig Krisztus sebei jelennek meg. Az ügy sajnos még bonyolultabb, mintsem hogy egy tenyérorvoslással el lehetne intézni.

Keyser Soze (Scott B. Morgan)

Közönséges bűnözők (1995)

Majdnem húsz év után már nem spoiler elárulni, hogy Kevin Spacey Verbal Kintje úgy veri át a testületet a palánkon, akárcsak a nézőt Bryan Singer. Még azt is elhiteti velünk, hogy Kaiser, a magyar (pirulunk) gonosz maga az ördög, egy kíméletlen pokolfattyú, akit talán nem is evilági lény kegyetlenkedései alapján. Aztán kiderül, hogy mi az igazság. Vagyis, hogy mi nem az.

Sátán (Rosalinda Celentano)

A passió (2004)

A Júdás tipródását megszemélyesítő Sátán jellegzetessége, hogy általában félhomályban mutatkozik, elbizonytalanít, sandán néz ki a kapucnija mögül, és különböző helyeken tűnik fel, jelezve, hogy az ördög sosem alszik. Egy csúnya gyerekkel is láthatjuk, pedig a vastag púder az arcán önmagában rossz dolgokat sejtet.

Emily Rose (Jennifer Carpenter)

Ördögűzés Emily Rose üdvéért (2005)

Scott Derrickson eljegyezte magát a horrorműfajjal, és a házasságnak eddig nincsenek olyan rossz mutatói. Ebben a filmben Az ördögűző-sablon mentén haladunk, egy kis extra narratív csavarral, szóval vannak kicsavart testrészek, démoni hangok, épp csak az „ekszöszájzbúk” hiányzik.

Leland Gaunt (Max Von Sydow)

Hasznos holmik (1993)

Egy kevésbé ismert Stephen King-adaptáció, amely valóban nem tartozik a legjobb feldolgozások közé, de Max Von Sydow tökéletes ördögalapanyag benne. A színész, aki fiatalkorában még Bergmannál sakkozott a halállal, most másokkal sakkozik a megtestesült halálként.

Hellboy (Ron Perlman)

Hellboy – Pokolfajzat 1–2 (2004, 2008)

Természetesen cikkünk címadója sem hiányozhat, akire könnyen mondanánk, hogy hasonlít Dave Grohl Sátánjára (róla picit később), csakhogy képregényfilmről van szó, úgyhogy inkább a fordított nyúlás esélyesebb. Szerencsére a lehető legjobb Hellboy-alapanyagot sikerült megtalálni Ron Perlman személyében, akinek kis túlzással csak pirosítani kellett, hogy hiteles legyen.

Mr. Nick (Tom Waits)

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (2009)

És ha már a tökéletes ördögöknél tartunk, Tom Waits mellett se menjünk el szó nélkül! A krákogó hangú életművész és zseniális exbohém kocsmatöltelék a Doctor Parnassusban kapott testhezálló szerepet, ami kicsit enyhített azon fájdalmunkon, hogy Heath Ledgert utolsó szerepében láthattuk, amint baljós módon épp a túlvilággal kokettál.

Még nincs vége, a cikk a VOX mozimagazin júliusi számában folytatódik! (Szöveg: Hlavaty Tamás)