Minden idők egyik legjobb tévésorozata, minden idők legmegrázóbb évada, vagy ha úgy tetszik, tévétörténelmi ámuldozás egy világon, ahol mindenki korán hal meg.

Igazán nem lehet azzal vádolni a Trónok harca harmadik etapját, hogy nem történt volna benne semmi. A megszokott színvonalú rendezés, retinába azonnal beégő képek, és (néha a sárkányokat leszámítva) meglepően jó CGI-animáció várt mindazokra, akik maradtak erre az évadra is. És miért ne maradt volna mindenki, hiszen tudtuk, hogy csak most indul be igazán a buli, lesz itt vér, lesz itt sikoltozás, de hogy ennyire plasztikusan ábrázolják majd az erőszakot, arra azért nem feltétlenül tettünk volna nagyobb téteket.

Az a jó a Trónok harcá-ban, hogy még mindig teljesen kiszámíthatatlan, bármi megtörténhet bárkivel, és többnyire meg is történik, általában véres körítéssel. Ebben az évadban sem maradtunk hullák nélkül, a holttest-számláló már a csúcsra járatva, igen nehéz lesz ezt überelni, de aki ismeri a teljes sztorit, azaz olvasta a könyveket, tudja, hogy nem lehetetlen a vállalkozás.

A harmadik évad több szempontból is tévétörténelmet írt. Először is: talán sosem volt még ennyire jól kinéző széria a képernyőkön. Érezni, hogy van pénz, és azt is, hogy jó kezekbe kerül, a képek ezáltal igencsak hajlanak a mozis színvonal felé. Másodszor: bár továbbra is villantak a csöcsök, most mintha nem lett volna annyi öncélú meztelenkedés, és bár a kötelező szexfaktor azért minden valamire való nőt vetkőzésre kényszerített, nem volt olyan érzésünk, hogy ezúttal csak úgy bedobtak céltalanul néhány csöcsöt a közösbe. A Trónok harca végre nem egy céltalanul meztelenkedős szériává vált?

A kínzások ábrázolása azonban annyira kíméletlenül erősen sikeredett, hogy a finomkodásokhoz szokott szemek nem is igazán bírták a kiképzést, talán ennyire brutálisan pontos megjelenítést nem is alkalmazott ezidáig egyetlen tévésorozat sem, akadt egy–két nézőt próbáló jelenet, amikor könyörögtél, hogy hagyják abba. Már amennyiben nem Joffrey lelkületével rendelkezel.

A tovább gomb után spoilerekkel folytatjuk!

Az a kilencedik rész! Úristen, az a kilencedik rész! A Stark család kíméletlen kivéreztetését nem nagyon tudjuk majd kiheverni, Martin ráadásul csavarint még egyet a sztorin a könyvhöz képest, Robb feleségét, Talisát teherbe ejti, hogy aztán jobban fájjon a halála. Hát milyen világ ez? Gyönyörű alakját mindenképpen gyászolni fogjuk, szerencsére kapunk egy kis útravalót a nyolcadik epizódban. De az a jelenet, amelyben Catelyn meghal, nos, arról teljes bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy egy életre elkísér minket. Nem kevés vér kell a megfelelő testrészekbe ahhoz, hogy valaki ilyen kegyetlenséggel számoljon le a sorozat egyik fő karakterével, vagy mindjárt többel is.

A harmadik évad egyik legnagyobb nyertese Nikolaj-Coster Waldau, azaz Jaime Lannister, aki akkora jellemfejlődésen megy keresztül, aminek megjelenítését csak a legnagyobbak tudják véghezvinni úgy, hogy a néző ne akarja ütemesen a legközelebbi tárgyba verni a fejét. Ha Waldau ezért nem kap valamilyen díjat, akkor nincs igazság a Falon innen, de a Falon túl sem. Peter Dicklange továbbra is a sorozat egyik motorja, bár ebben az évadban csak a végén kap igazán markáns szerepet, amikor arra kényszerítik, vegye el a még mindig csak 14 éves Sansát.

Theon kínzós kiruccanása meglehetősen megtornáztatta az ember gyomrát, nem volt érdemes egy-egy epizód alatt kajálni, mert könnyen a torkodon akadhatott az étel, ezt a kegyetlenséget próbálták meg jó szokás szerint ellensúlyozni itt-ott fedetlen női idomokkal. Nem mindig sikerült. Persze, örültünk, amikor újra ruha nélkül láttuk Melisandrét, Daeneryst, Talisát, Ygritte-et, vártuk, sőt, komolyan meglepődtünk, amikor kiderült, Brienne a páncélja alatt Playboy-gyanús testet rejteget. Nem tudjuk, hogyan castingolják ezeket a szereplőket, de hogy jó munkát végeznek, az biztos.

Az évad azonban egyetlen teljesen érthetetlen mozzanatot azért mégiscsak mutatott. A befejezését. Miért nem lehetett Catelyn toroknyisszantásával otthagyni a nézőt a 2014-es folytatásig? Az ember teljesen jogosan várt ezek után valamiféle ütős cliffhangert, de az utolsó epizód még jóindulattal is csak tölteléknek volt nevezhető. Történt ugyan pár fontosabb esemény, de egy olyan rész után, mint a kilencedik, ez édeskevés. Mert az, hogy Daenerys gigahadsereggel kezd neki a jövő évnek, túlságosan nem indítja be a rajongó nyálelválasztását. De sebaj, így is a legjobb évadát zárta a Trónok harca, ami bőven hoz még majd meglepetéseket jövőre, lesz itt vér, lesznek még ismert hullák. Alig várjuk!

(Fotók: HBO Pressroom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában