Ez az évad sok tekintetben vízválasztó volt, hiszen George R.R. Martin kifogyott a könyvekből, így hol az ő iránymutatásával (Hodor, egyem meg), hol pedig abszolút a sötétben tapogatózva folytatták az írók a sztorit, és az a helyzet, hogy egy pillanatra sem érződik rajta az „idegenkezűség”. Illetve mégis. Az HBO csúcssorozata gyorsabb lett. Egy kicsit csak, de érezhetően gyorsabb. Nagy bajban egyébként nem lehettek a forgatókönyvírók, mert Martin már bőven elég szellemi táplálékot szolgáltatott az íróknak ahhoz, hogy az ő teljesen beteg elméjével tudjanak gondolkodni. Sikerült nekik.

A hatodik évad olyan sűrűn csavart a történéseken, hogy már-már lehetett volna ventilátor, de többnyire arra volt jó, hogy teljesen átpozícionálja a hadszínteret, közben persze kiiktasson a képből váratlan módon néhány régi szereplőt, összesodorjon embereket, szétválassza őket, és visszahozzon néhányat, akár a halálból is.

Innentől spoilerek következnek!

Igen, ha valaki lemaradt volna, Jon Snow él, visszahozza a jó útra tért, de tettei miatt joggal száműzött Csöcsös Vörös Papnő, bár igazából ahhoz képest, hogy azt mondta, fogalma sincs, mit csinál, egész rendesen visszahúzott a halálból az életbe egy embert, ha ilyen, amikor nem tudja, mit művel, mi van, amikor magabiztos. Melisandre egyébként az egész évadot gyakorlatilag magába roskadva, a földet bámulva töltötte, míg Havas Jonnak fontos döntések jutottak, megbosszulta a halálát, felakasztott egy fiatalkorút, szóval csak egy átlagos délután volt ez a falon innen és túl.

A hatodik évadnak fel kellett vezetnie egy új főbarmot, hiszen az egyiket kinyírta, méghozzá brutálisan, a kilencedik epizód végén a saját kutyái falták fel a faszfej Ramsayt, ilyen kegyetlen gyilkosságnak nem szokott örülni az ember, de hát az istenit, nagyon is örült neki mindenki, mint egy méretes karácsonyi ajándéknak, sok vérrel. A sokak által csak a legjobb GoT-epizódnak nevezett 609-es esetében egyébként nem foglalnánk állást, túl sok jó epizód volt már ahhoz, hogy ez legyen a legjobb, nem volt egy vörös nász, de akadtak benne felejthetetlen pillanatok, Rickon meggyilkolása például egyenesen beleégett a retinánkba.

Szóval kellett egy új főbarom, és ezt a főbarmot meg is adta az évadzáró. Cersei lesz az. Cersei, aki eddig is kipörgette a perverzmétert, ennyire még nem ment messzire. A drága fogta a madárkákat, és felrobbanttatta velük drága fia asszonykájának és testvérének tárgyalása alatt a szentélyt, benne Margaeryt, Lorast, a Főverebet, meg úgy nagyjából mindenkit, miközben ő a távolból figyelte, hogyan robban atomjaira az épület. Beteg állat.

Különösebben nem hatódik meg akkor sem, amikor drága fia a romokat nézve lerakja a koronáját, és a legnemesebb egyszerűséggel kilép az ablakon, spoilerveszély: repülni nem tud. Tommen, Margaery, Loras, Főveréb, a Nagymester, és mindenki, aki a Hét Isten szolgáltában állt hivatásszerűen, halott. Egyetlen rész első húsz perce alatt. Olyan húsz perc ez, amit Martin valószínűleg csak nagyon hosszú felvezetés után tudott volna elképzelni a sorozatban, de nem, itt hirtelen megtörténik minden, csodaszép képekkel, emlékezetes jelenetekkel. Ez pedig nagyon jól áll a Trónok harcának.

Cersei felemelkedésére is szükség volt már, mert egy ideje ott fortyogott a mélyben egy az ő kútfőjéből származó csúnya tömeggyilkosság, és most megkaptuk, bele az arcunkba, és fogunk is még, hiszen Cersei megkoronáztatja magát és felül a vastrónra, ami láthatóan nem annyira fekszik a vérfertőzés koronázatlan királyának, Jaime-nek, még az is lehet, hogy idővel a kardot mártja meg testvérkéjében, és nem valami mást.

Furcsa, hogy a hatodik évad mennyire nem kezdett semmit Tyrionnal, aki csak statisztált az epizódokban, bár isten bizony olyan, mintha valami elindult volna közte és Daenerys között, ha összejönnek, olyan lesz az a család, mint valami elkúrt Soerii & Poolek-show, csöcsös szőke nő, sárkány, törpe, mondjuk én megnéznék velük egy bulit, hátha most már ők tudják a legjobb ügyet. Tyrion felesküdött Daenerys szolgálatára, de ha közben felsírt volna a tenorszaxi, az sem lett volna kevésbé furcsa.

Azt sem igazán láttuk előre, hogy Sansa elküldi a vérveresbe Kisujjt, amikor az elővezeti, hogy akár mostantól héderezhetnének együtt , mármint úgy romantikusan és üzletileg is, nincs itt már kémia, Sansa inkább elvonul, nem sokkal később pedig már féltesója lesz Észak ura és parancsolója, ugyanis mindenki Havas Jon mellé áll, mire Kisujj lélekben megnézi újra az ötödik évad záróepizódjának végét, csak hát ugye minek is ölnénk meg Havas Jont (akiről végre kiderült, hogy Lyanna Stark és Rhaegar Targaryen fia), amikor múltkor is visszajött a halálból, mint valami többévtizedes rockzenekar a nyolcadik búcsúturné után még egy menetre.

Hogy mi lesz most? Remek kérdés, valószínűleg orbitális költekezésekbe kell vernie magát az HBO-nak, a megemelt gázsi ugyanis egy dolog, de kell majd a pénz hatalmas csatajelenetekre és sárkányrenderelésre is, ahogy kinéz. Nem tűnik gazdaságos menetnek az, hogy Daenerys és Theon, aki láthatóan most már kezdi visszanyerni személyiségét, de a tökeit nem fogja tudni visszanöveszteni, hatalmas hajóhaddal indulnak rendet tenni, lesznek itt baromi nagy háborúk, Cersei sem lesz rest, talán felrobbant még ezt-azt, Arya gyilkológéppé válása (aki egymaga megbosszulja a vörös nászt úgy, hogy attól könnyek szöknek az ember szemébe) viszont egy paradicsomlé-gyár számára okoz majd komoly fejtörést a termelést ugyanis meg kell kétszerezni.

A Game of Thrones finoman váltott tempót, de semmi másban nem változott a sorozat, ezt a 610-es részt pedig tegyük el minden idők legemlékezetesebb záróepizódjai közé, mert az az első húsz perc (és az azt követő kb. 47) maga volt a feszült tökéletesség, a WTF-cunami, ami miatt szeretjük ezt a perverz ámokfutást, és ami miatt biztosan nagyon jó lesz a belengetett hetedik és nyolcadik évad is, amiben sajnos már csak 7-7 epizódban nyírnak ki mindenkit az HBO-n. Most pedig mindenki daráljon le valami sorozatot levezetésként. Van mit levezetni.