Magyarországi karrierjét lila hajú punkként kezdte, de volt már dögös femme fatale, most pedig bájos ügyvédnőt játszik egy tévésorozatban.
A gondviselés útjai kifürkészhetetlenek, ugyanis éppen abban az étteremben találkozom Titániával, amelyben jelenlegi sorozata, a Marslakók című m1-es széria néhány külsője is forog. Titániának ugyan nincs sok jelenete az óbudai Pastrami étteremben, de akkor is kitűnő helynek tűnik, hogy a karizmatikus színésznővel megkezdjük utazásunkat téren és időn át. Bár a marslakók földönkívüliek, Titi – becenév – nagyon is két lábbal áll a földön. Tiszta világkép, határozott vélemény, sok mosoly. Pattanjuk be az időgépbe, és induljunk. Az első állomás Hollandia.
(A helyszínért köszönet a Pastrami Étterem és Kávéháznak.)
Amszterdam, 2000
Képzeld el, hogy 15 éves vagy, és a szüleid egyszer csak bejelentik, hogy most szépen összepakolsz, és mész egy másik országba. A barátaidtól búcsúzhatsz, ha jártál is valakivel, annak most annyi, az addigi életednek vége. A Hollandiában élő Valentin Titániával 2000-ben pontosan ez történt, magyar édesanyja, neves táncművész egy számára idegen országba száműzte, mert Amszterdamot túl veszélyesnek találta egy kamaszlány számára. – Amszterdam a drogok miatt tényleg elég veszélyes – eleveníti fel a fiatal színésznő. – Az amszterdami virágpiacnál, a Blumenmarktnál van egy kis lejáró, ha oda lemész, bármit megkaphatsz. LSD, hasis, gombák, amit akarsz. Mindennapos dolog, hogy drogosok a metrón lövik be magukat, nem egyszer láttam ilyet. 2000-ben a budapesti balettintézetben indult egy néptánc-színpadi tánc tagozat, anyám pedig úgy döntött, hogy odaküld. Ebből persze rengeteg balhé és hiszti volt, mert nem akartam menni. Magyarország semmit sem jelentett a számomra, ugyanakkor volt bennem egyfajta kettősség, mert a kihívás valahol vonzott.
Hungária, 2009
Titánia neve a Made in Hungária című zenés vígjáték kapcsán tűnt fel először igazán jól láthatóan, ő alakította Fenyő Iván barátnőjét, a dögös Marinát. A magyar Cry Babyben ő volt az egyetlen szereplő, aki nem énekelt, nem táncolt, és szinte egyszer sem mosolyodott el egy pillanatra sem. Minden bizonnyal nem vagyok egyedül a musicalek iránt érzett ellenszenvemmel, de nem tudom magamban tartani, hogy a Made in Hungária – annak ellenére, hogy meglehetősen sokszor fakadnak dalra benne – teljesen nézhető alkotás, a megfelelő mennyiségű öniróniával tálalva. A 2009-es film Titánia számára ígéretes folytatást sejtetett (ugyanez állt akkori pasijára, a főszereplő Szabó Kimmel Tamásra is), de úgy fest, itthon az a tendencia, hogy az ígéretes kezdés a legbiztosabb recept arra, hogy aztán az égvilágon semmi se történjen. Legutóbb baráti társaságban merült fel Titánia neve, mire egy hölgy feltette a kérdést: – Az meg ki? A válasz is gyorsan megérkezett: – Ha férfi lennél, tudnád. A filmre egyébként Titánia is szívesen emlékszik vissza: – Néha találkozom egykori stábtagokkal. A filmről az ugrik be, hogy minden héten voltunk bulizni, és az akkori stábtagok szerint ez nem jellemző forgatásokon. Jó volt!
Krumplistészta
A kaja, amin akár két hétig is kihúzná.
Budapest, 2000
Titánia tehát 15 évesen kezdett magyar lenni, bármennyire is lázadozott ellene. A környezetéből teljesen kilógott, a balettintézetben rövidre vágott, lila hajjal, bő ülepű térdgatyában jelent meg, és úgy képzeljük, hogy „mindenki bekaphatja” magatartással próbálta leplezni az idegen környezet, az egyedüllét miatti zavarodottságát. Egy évig kollégiumban lakott, de 16 évesen kirúgták, amiért graffitikkel dekorálta ki – a tanárok szerint: firkálta össze – szobája falát. – Ufónak éreztem magam, a kolesz pedig maga volt a pokol. A tanárok utáltak, mert tegeztem őket. Ez nem provokáció volt, Hollandiában ez normálisnak számított. Aztán 16 évesen egyedül költöztem egy albérletbe. Rákóczi út 35, azt hiszem. 30 négyzetméternyi szörnyűség – borzong meg, ahogy visszagondol. Ez a vadócság nyomokban még megvan benne: alig fél éve gondolt egyet, és saját kezűleg kopaszra nyírta a séróját. Vidáman mutatja meg az extrém fazonigazításról készült fotókat a telefonjában. – Visszanézve bölcs döntés volt anyámtól, hogy ide küldött. A hollandok nagyon zárkózottak tudnak lenni, a magyarok sokkal jobb fejek.
(Forrás: www.marslakok.net)
Brooklyn, 2010
Másodszor Brooklynban láttam Titániát, ezúttal élőben. Oké, nem Brooklyn volt, csak az etyeki Korda stúdió utcaméretű New York díszlete, de a többi stimmel: egy mozimagazin szerkesztőjeként kértem fel a díszletben várakozó művésznőt egy interjúra. Nem túl izgalmas sztori, de annyiban érdekes, hogy szinte ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy a Brooklyn című film egyáltalán létezett. Haumann Máté is játszott benne, és emlékeim szerint egy kamara-thrillernek szánták, de se egy előzetest, se egy rendes fotót nem találtam a neten, ráadásul Titánia is abban erősít meg, hogy ez bizony egy láthatatlan film. – Fogalmam sincs, hogy mi lett azzal a filmmel. Azt hiszem, hogy volt egy bemutatója, de arra nem tudtam elmenni. Sosem láttam.
Budapest, 2012
Nietzsche szerint minden egyes nap, amelyen nem táncolunk, pocsékba ment. Titánia jelenleg a Marslakók című m1-es sorozatot forgatja, – interjú után is oda rohant – egy ügyvédnőt játszik, szóval táncolás kizárva. – A tánc hiányzik, de nincs rá időm. Egyébként maximálisan egyetértek Nietzschével! Utoljára a színművészetin volt időm rendesen táncolni. Nekem az a tánc, ha egyedül vagyok egy teremben, felteszek egy zenét, és elengedem magam. A marslakók miatt egy ideig nem is lesz ideje hasonlóra, ugyanis 3 éves szerződést írt alá a produkcióval. (Meglehetősen hosszú idő ez valakinek, aki nem szeret tervezni. Titánia olyan lánynak tűnik, aki nemhogy B, de még A tervvel sem rendelkezik.) Egy online bulvármagazin életét bemutató széria meglehetősen rossz kritikákat kapott a sajtótól, (sajnos a Player tetszését sem nyerte meg) és a nézettség is alulmúlja a várakozásokat, de ebből a sorozat Facebook profilján semmi sem látszódik. Az viszont beszédes, hogy eddig mindössze 1578 ember lájkolta a Marslakókat, vagyis erre szokás mondani, hogy innen szép nyerni. Titániát nem izgatja különösebben a dolog, és amikor megkérdezem, hogy foglalkozik-e a kritikákkal, tömör választ kapok. – Nem. Egyébként borzalmas ez a fikázás, ami itthon megy.
Thaiföld vagy Bali, de csak fél évre.
A hely, ahová szívesen vonulna száműzetésbe.
Oké, akkor lapozzunk
Titánia anyukája sikeres balett-táncosként végigutazta a világot, és mivel egyedül nevelte lányát, ezért Titi is mindig a társulattal tartott. – Rengeteget utaztam. Brazília, Marokkó, Venezuela, mindenféle szigetek, Mallorca, Szicília, Olaszország, Spanyolország, Görögország. Rióra nagyon szívesen emlékszem vissza. Akkor már 14 éves voltam, és együtt buliztam a táncosokkal.
3 év hírnév
Marilyn Monroe szerint a férfiak olyan lények, akiknek két lábuk van és hat kezük. Ez nyilvánvalóan szélsőséges vélemény, és nem feltétlenül várnak hasonló élmények minden olyan színésznőre, aki sikeressé válik. A következő három évben Titánia majdnem minden egyes nap látható lesz az m1 képernyőjén, és alacsony nézettség ide vagy oda, meg kell barátkoznia az ismertség gondolatával. – Ha felismernek, akkor általában szolidan viszonyulnak hozzám – mondja, miközben az étterem szomszédságában lévő vegyesboltban állunk sorban cigiért. – Eddig teljesen normális reakciók voltak. Nem az a célom, hogy ismert legyek, hanem hogy jót csináljak. Az ember adni szeretne. Utálom a sztárkeresőket, a Való Világot, és még a Megasztárt is ide sorolom, mert annyira áthatja az erőlködés, hogy a versenyzők lenni akarnak valakik. Én azért lettem színész, mert át akartam élni bizonyos dolgokat. Nem feltétlenül akartam sorozatban játszani, de az a helyzet, hogy a mai világban nem válogathat az ember. Az ismertség jó dolog, de csak abban az esetben, ha több munkához segít. Az a mottóm, hogy többet dolgozzak, mint szerepeljek.