Még ne mondj semmit, amíg nem próbáltad. Az Ütős a Jászain végre valami mást mutat, mint a fővárosi kocsmák 99%-a.

Kifejezetten szeretem azokat a helyeket, ahol nem csak és kizárólag a „Hubitól az Abszintig” termékskála szakszerű elfogyasztása az egyetlen tennivaló, hanem akad még valami, valami pici plusz, az sem baj, ha egy játéktermi automata, egy flipper vagy a sarokban bárkivel kártyázó Sanyi bácsi az. Régebben valahogy simán volt minden helyen egy csocsóasztal, de mostanára mintha eltűntek volna, így marad a kocsma módszeres kiivása, közben meg egy esélykiegyenlítő szépkiejtési verseny.

Na pont ezért dobbant meg a szívem, amikor kiderült, hogy a Jászain csendben meghúzódik egy olyan söröző, amiben minigolfozni lehet. Igen, lent a föld alatt. Mert hát mekkora ötlet már ez. A Mekivel szembeni ott az a lejárat, ami vezetett már mindenhez, csak éppen minigolf-kocsmához nem, hát most már vezet ahhoz is, mert kell ilyen a világnak. Az Ütős tök egyszerű, mégis nagyon jó koncepciót képzelt el: mi lenne, ha a kocsma egyik fele egy minigolf-pályaként üzemelne, közben pedig jó minőségű piákat árulnának, hogy könnyebben jusson el az ember a „na csak egyet-kettőt üssünk már, a rohadt életbe is”-állapotig.

Mert eljutsz odáig. Pont ez a szép benne. Tegyük fel, hogy lementek a haverokkal meginni ezt-azt, és van lehetőségetek közben valami aktivitásra. Biztos, hogy fogtok élni a lehetőséggel. Főleg, ha minigolf az. Jó feszültséglevezető és feszültségkeltő is egyben, ami egyébként az Ütős egyik legnagyobb szerencséje. A minigolf ugyanis nem könnyű sport. Pláne, ha ne adj’ isten nem vagy már teljesen ura a képességeidnek.

Ekkor mit teszel? Felcseszed magad, és mész a pulthoz valamiért, amivel lenyugtatod magad. De nem, nem megy utána sem, mert már felcseszte az agyad, hogy nem megy be az a nyomorult labda negyvenedszerre sem a lyukba, úgyhogy visszamész, de mivel már többet ittál, még annyira sem megy a dolog, mint előtte, mire felcseszed magad, és mész a pulthoz… és belekerülsz a végtelen mátrixba, ahonnan nincs kiszállás.

Az Ütősben 200 négyzetméternyi minigolffal és többek között kézműves sörökkel lehet szembesülni, ami elég jó kombó, ha az ember el szeretné mélyíteni a káromkodás-tudományát. Több pályán kell átverekedned magad, van köztük betonkeverős, miniflipper, irdatlan nehéz neonpálya, vécépálya, de még egy mikrogolf-szekvencia is, ahol egy szekrényen kell végigvezetni a labdát, majd a végén becélozni egy mosógépbe. Elég kreatívak ezek a pályák, látszik, hogy volt velük meló, és kifejezetten vicces, hogy mindez befért egy sörözőbe, a föld alá.

Mindenre gondoltak az Ütősben, ha elfáradsz, vagy ha nincs kedved játszani, akkor jó csapolt sörökkel és akár meccsnézéssel is várnak, a kiszolgálás kedves, és még a vécé falán is műfű van. Ha láttad a Felhangolva című filmet, akkor tudod, hogy mire lehet jó. Ha nem láttad, semmiképp se használd betépve. Az Ütős egyébként már 2017 óta működik a Jászai téren, mégis valahogy úgy érezni, hogy alig tudnak róla, pedig nem is drága és nem is gagyi. Nagyon jó, hogy vannak még, akik valami újdonsággal próbálkoznak, ami kell is, mert szép dolog a változatosság, Budapestnek pedig nagyon kellenek az olyan helyek, mint az Ütős.

Abszolút keblünkre öleltük ezt a sörözőt, bár igazából még mindig nem tettük túl magunkat azon, hogy fél órával a kezdés után azt üvöltöztük egy minigolfpályának, hogy „te szemét disznó, tudom, hogy csak azért születtél, hogy tönkretedd az életem”, miután az egyik haverunk ugyanazon a pályán elsőre csúcsot döntött. Aztán két perc múlva már röhögtünk. De hát ilyen ez. Menjetek minigolfozni a föld alá, és megtudjátok.

Mi ez? Ütős Minigolf & Pub

Hol? Budapest, Szent István körút 2.

Web: http://utosminigolf.hu

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés