Magyar thriller? A műfaji meghatározás során a magyar akciófilm jut az ember eszébe, és az bizony ritkán jó. A Víkend sem jó, pedig egy hajszál hiányzott volna ahhoz, hogy erős legyen.
Igazából minden megvolt ahhoz, hogy Mátyássy Áron (Utolsó idők, Berosált a rezesbanda) filmje tényleg jó thriller legyen. Jó színészek, gyönyörű táj, és egy részben egészen jó forgatókönyv állt rendelkezésre. Akkor mégis mi a fene történt? Mondjuk az, hogy egyenletes színvonalat nyújtson a játékidő száz percében, és ne akarjon minden áron annyi csavarral élni, amennyit egy film már nem bír el. Vagy ha mégis, akkor azok a csavarok ne legyenek teljességgel hihetetlenek.
Fura ügy ez a Víkend, mert bár az első perceiben inkább hasonlít egy remekül fényképezett felolvasóesthez, hirtelen magára talál, és valóban elkezdi építeni a feszültséget, már-már skandináv thrilleri alapokra helyezve magát. A sztori is kellően beteges, egy ügyvéd házaspár, Márta és László (Gryllus Dorka és Simon Kornél) ünnepelni mennek ügyfelükkel, Istvánnal (Lengyel Tamás) Erdélybe, vadászni mennek ezek a jó lelkek, csak eleinte még nem tiszta, hogy mire. Vagy kire. Amikor Márta véletlenül lelő egy férfit az erdőben, és úgy dönt, inkább eltűnteti a hullát, mint hogy feladja magát. Az események persze innentől kezdve csúnya fordulatot vesznek.
Sokszor. És szerencsére sokszor nagyon jó fordulatok ezek, nem tudni, ki kivel van ezen a gyönyörű, erdélyi tájon, hullanak a karakterek, Gryllus Dorkát kikötözik, és kegyetlenül megdugják, szóval az ember tényleg nem akarhat többet. Mondjuk Dorka esetében a meztelen testdublőr alkalmazását egy kicsit fájó pontként értékeljük, de ez van, történt már másképp is. A Víkenddel azonban több baj is van. Az egyik a karakterkezelés, ami egy thriller esetében sarkalatos pont, itt bizony olyan hirtelen változások és olyan papírvékony karakterek kavarognak, amikre ép ésszel nem lehet magyarázatot találni.
A másik a film utolsó tíz perce, úgy, ahogy van. Annak ellenére, hogy egy jópofa mindenki mindenki elleni meccsé változik a film, ami egyébként rettenetesen működik is, a végső gonosz kiléte és motivációja úgy elcseszi az egészet, hogy hiába minden, nem lehet már megbocsátani a Víkendnek, túl kusza és túl hiteltelen lesz már akkorra a történet, és nem menti meg már az isten sem. Kár, pedig száz percéből kb. nyolcvanban egészen erősen teljesít ez a thriller, de sajnos pont az a baj vele összességében, mint az akciódúsnak szánt autórobbanás-jelenettel. Az sem kellene, hogy ott legyen, rettenetesen béna, és simán elfelejthető lenne a film szempontjából. Az „a kevesebb több lett volna” tipikus esete.