Hatalmas robajjal dübörög a Star Trek újragondolt verziója, de akad még pár reboot, ami egy–két éven, vagy akár hónapokon belül eljön közénk. Lássuk, mik ezek.

Szörnyecskék

Újra beköszön Gizmo, gyerekkorunk legédesebb szörnye. A szőrmók otthon tartásához ugyebár néhány szabály is tartozott, melyek nem tartalmazták a ne készíts remake-et a filmekből, vagy a ha mégis rebootolod a szériát, akkor ne az Abraham Lincoln, a vámpírvadász íróit bízd meg a feladattal sorokat. Mivel az előbb említett regulák kimaradtak, ezért állítólag megtörtént a baj, a reboot történetét a pletykák szerint a szörnyű elnökös-vámpírölős film irója, Seth Grahame-Smith veti papírra, David Katzenberg produceri felügyelete mellett. Állítólag. Nem biztos, hogy jó előjelek ezek. Hivatalos bejelentés nem volt, pontos dátum nem ismert.

Robotzsaru

Egy hányattatott sorsú reboot, melyet már 2010-ben be kellett volna mutatniuk az eredeti tervek szerint, Darren Aronofsky rendező azonban kiszállt a projektből, a helyére pedig az a José Padilha került, aki a remek Elit halálosztók (Elite Squad) két részének direktora volt. A színészi gárda ígéretes: Hugh Laurie mint főgonosz, a The Killing-sorozatból ismert Joel Kinnaman mint Robotzsaru, Samuel L. Jackson, Michael Keaton, Jackie Earl Haley és még sokan mások. Még az is lehet, hogy új klasszikus születik. Bemutató 2014-ben.

Az acélember

Zack Snyder és Christopher Nolan együtt mentik meg Superman renoméját. És nem is kell túl sokat aludni, hogy láthassuk, vajon sikerült-e nekik. Június 20-a a premier dátuma, a főszerepben Henry Cavill és Russell Crowe, természetesen sokkal realisztikusabb forgatókönyvet ígérnek, a sztoriban pedig egy dekányi kriptonit sem kap szerepet. Snyder igazi moziélményt ígér, amihez Hans Zimmer zenéi is csodásan hozzájárulnak majd. Mondanunk sem kell, de Superman természetesen 3D-ben kezdi újra.

A múmia

Az Underworld-filmek császára, Kate Beckinsale hites ura újrakezdi A múmia-szériát, a női főszerepben teljesen nyilvánvalóan feleségével, a forgatókönyvet pedig az a Jon Spaihts jegyzi, aki a Prometheus-ért is felelős volt. Valószínűleg világmegváltó dologra nem kell számítani, Wiseman egyébként is vastagon elrontott egy remake-et az utóbbi időkben, emlékezzünk csak vissza a remekül induló, majd magát buta akciófilmmé degradáló Az emlékmás-ra. Reménykedésre ad okot azonban, hogy Spaihts sokkal sötétebb, rémisztőbb filmet ígér, melyhez Michael Crichton könyveiből merített ihletet. Premier 2014-ben.

Godzilla

Ha a Tűzgyűrű Godzilla-szerű lényével nem tudnánk betelni, jövőre még maga az ősi városromboló is visszatér, méghozzá Gareth Edwards rendezésében, aki 2010-ben a Monsters című szörnydrámát tette le az asztalra. A teljességgel borzalmas ’98-as Roland Emmerich-film újragondolt, és remélhetőleg most már folytatásokat is megérő változatának szereplőgárdájában maga Ha/ver, azaz Aaron Taylor-Johnson, Elizabeth Olsen, Juliette Binoche, Ken Watanabe és David Strathairn szolgáltatják a nagyobb neveket, a forgatókönyvírók listáján pedig Frank Darabont és a Doom-mozi írója is megtalálható. Maga a jó isten sem tudná megmondani, jó film lesz-e. Reméljük, igen. A bemutató jövő májusra esedékes.

Tini Nindzsa Teknőcök

Csatornában laknak, szeretik a pizzát, és a visszatérő mozijuknak Michael Bay a producere. Ebből baj lehet. Bay a látványfilmjeiről híres, ami még nem gond egy TMNT-reboot szempontjából, pláne akkor nem, ha a rendezői széktől távol tartja magát. A mozi direktora szerencsére nem ő, hanem Jonathan Liebesmann, A Föld inváziója – Csata: Los Angeles és a Titánok haragja rendezője, ami sokkal jobbá nem teszi a helyzetet, de ha nem felejtik ki a humort a sztoriból, akkor valamivel azért optimistábbak leszünk. A teknőcök szerepében ifjú titánok, April szerepében Megan Fox (ezt hogy az úristenbe gondolták?), a segítője Will Arnett és még William Fichtner is benne lesz a buliban. Premier jövő júniusban.

Bosszúvágy

És ha már Joe Carnahannél tartottunk: a rendező Charles Bronson egykori szériáját kezdte volna újra, de amikor Bruce Willis főszereplését kezdték erőltetni, kiszállt a projektből. A helyére Gerardo Naranjo került. Igen. Ő egy rendező. Méghozzá mexikói. Túl sok jót nem ígér a reboot, de ki tudja, lehet, hogy Naranjo már csak azért is odateszi magát, hiszen ez lesz élete első hollywoodi projektje. A bemutató dátumáról és a szereplők kilétéről egyelőre semmit sem tudni.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Fantasztikus négyes

A szupercsapat első és második nekifutásra sem tudott elfogadható filmet rittyenteni még szuper helyzetéből adódóan sem, így mindenkit nyugdíjba küldtek, teljesen új négyes indul újult erővel rendet tenni a nagyvilágban, akiket Josh Trank, Az erő krónikája rendezője dirigál majd. Egyelőre csak a Girls-ös Allison Williams és Az erő krónikája Michael B. Jordan-jének jelenlétét lehet tudni, na meg a premier dátumát, ami a tervek szerint 2015. március 6-ára esik.

Végtelen történet

Nem az eredeti filmet, hanem az eredeti könyvet veszi majd alapul a 2014-re ígért új verzió, amelyről egyelőre igencsak keveset lehet tudni. Azt ígérik, a friss változat sokkal erősebben rámegy majd a könyv apróságaira is, amelyek kimaradtak a régi moziból. Jó hírek.

Rövidzárlat

Johnny 5 újra köztünk, és elmondjuk, miért várjuk nagyon. Elsősorban azért, mert Johnny 5 végre visszatér, másodsorban pedig azért, mert Tim Hill rendezi a rebootot, akinek Spongyabob kalandjait is köszönhetjük. És pont ezért félünk is tőle. Mert Hill csak íróként erős, rendezőként olyan borzadályokért felelős, mint a Garfield 2, a Hopp vagy az Alvin és a mókusok. Csak reménykedhetünk benne, hogy ez lesz élete első nézhető rendezése. A direktor úr szerint a sztori egyszerre feszeget majd háborús témákat és lesz tinifilm beütése. Egyre rosszabb a helyzet.

Tomb Raider

Az Angelina Jolie-féle Lara Croft-mozik már saját idejükben sem számítottak nézhetőnek (főleg a második nem), az új, sokkal realisztikusabb játék pedig szinte megkövetelte, hogy Hollywood is értő kezekkel nyúljon hozzá a franchise-hoz. Meg is teszi. Jolie-t kirúgták, helyére egy ismeretlen nő kerül, vélhetően fiatalabb is, ha a 2013-as játék sztorijának mentén szeretnének haladni, ami egyfajta Lost-történetként is felfogható volt. A forgatókönyvet A vasember írói, Mark Fergus és Hawk Ostby hozzák tető alá, a bemutató dátuma és Lara Croft személye egyelőre még nem ismert.

A holló

Meglepő, de a spanyol F. Javier Gutiérrez, egy mifelénk és Hollywoodban egyaránt névtelen rendező kapta meg a jogot arra, hogy megrendezhesse A holló rebootját, a főszerepben Luke Evansszel. Hányattatott sorsú moziról van szó, ami sosem jelent jót, rendezők és főszereplők sora tűnt el az előkészületek alatt. A sztori egy picit eltér az eredetiétől, a pletykák szerint Eric Draven itt például nem zenész lesz, hanem rendőr, ráadásul nagyon vallásos is. Furcsán hangzik. Mondhatnánk, rosszul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés