Úgy volt, hogy április 18-án ül össze az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia, hogy döntsenek arról, milyen szankciókkal sújtják a 94. Oscar-gálán a felesége kopaszságán viccelődő Chris Rockot a színpadon lepofozó Will Smith-t. Végül nem vártak addig.

Smith közben önként lemondott akadémiai tagságáról, ezért a vezetőség úgy érezhette, nincs értelme tovább húzni sztorit. Magyar idő szerint péntek késő este már meg is tartották a tanácskozást, melynek eredményeképpen

a kínossá vált sztárt 2032. április 8-ig az összes Oscar-díjátadóról kitiltották.

A büntetés ráadásul nemcsak a gálákra, hanem a Filmakadémia más rendezvényeire is vonatkozik, vagyis Smith jó időre el lett zavarva tűzközelből. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kaphat díjat, csak azt, hogy azt nem veheti át a helyszínen, de csodálkoznánk, ha ezek után a színészt komolyan megfontolná az Akadémia a jelöltek között.

A hírt Dawn Hudson vezérigazgató és David Rubin elnök nyílt levélben tette közzé, melyben egyúttal elnézést kértek mindenkitől, amiért a fizikai erőszakot a helyszínen nem tudták megfelelően kezelni.

Will Smith-től tehát a friss elismerést nem vették el, de nagyon úgy tűnik, hogy a színész első Oscarja az utolsó is lesz egyben.

A poptörténeti pofonról mi is elmondtuk a véleményünket:

És ezt olvastad már?
Nagyjából 200 kamasz tört be egy floridai villába, hogy illegál házibulit rendezzenek