Meg azé, aki meghallgatja. Danny Boyle és Richard Curtis közös filmjétől szenzációt vártunk, de „csak” egy nagyon helyes romantikus vígjáték lett belőle. Lily James ismét irtó cuki, ám az igazi szerelmes vallomás nem hozzá szól persze. Yesterday. Kritika.

Hanem természetesen Paul, John, George és Ringo az emberiség popkultúráját alapjaiban meghatározó életművéhez, de hát ehhez igazából a filmet se kellene megnézni, hogy tudjuk. Ahhoz viszont nagyon is, hogy ismét megtapasztalhassuk, hogy mi történik akkor, amikor egy igazi filmrendező és egy igazi forgatókönyvíró (aki rendez is máskor) elmesél egy érzelmes, muzsikálós viccet, aminek a végén nem feltétlenül úgy kapjuk meg a poént és a végkövetkeztetést, ahogy vártuk.

 

A Yesterday, melyben egy lelkes, de alsóközepesen tehetséges zenész egy rejtélyes globális áramszünetnek köszönhetően nagyon különleges lesz valamiben – konkrétan abban, hogy egyedüli földlakóként emlékszik a Beatlesre, s dalaira – igazából tényleg csak egy érzelmes komédia, ami még arra sem koncentrál igazán, milyen változásokat hozhat egy művész jellemében, ha alkotásai előtt milliárdnyi ember borul le, és rajong.

Malik (Himesh Patel) karakterét, bár elvileg nem bukhat le, alapvetően meghatározza a lelkiismeret-furdalás, ami ugye abból fakad, hogy géniuszok szerzeményeit vallja magáénak, és bár ez eléggé tisztességes megközelítés, az mindvégig egyértelmű, hogy Boyle és Curtis a számos gúnyos geggel és fricskával igazából csak szórakoztatni akar, eszük ágában sincs a szórakoztatóipar buktatóira koncentrálni – még Ed Sheeran önironikus szerepeltetésével sincs különösebb céljuk. Egyszerűen csak szellemes, amit itt csinál, és kész.

Bizony, a Yesterday egyszerűen csak egy kedves kis játék, ami mi másról is szólhatna, mint arról, hogy hagyd csak a félistenekre a csodákat, meg aztán úgyis megfizetik az árát azokkal a felükkel, ami emberből van, te legyél csak a közvetítő, foglalkozz a lánnyal, aki szeret. Szóval, igen, ez a film is arról beszél csak, hogy „az légy, aki vagy”, ne aggódj azon, hogy mi raksz hozzá a világ folyásához, mert jó esetben a saját hétköznapi boldogságodat rakod hozzá. Azt, amiből például a Beatles is ihletet kapott, s a tagok is vágytak utána.

Boyle-t és Curtist tehát nem a sóbiznisz érdekli igazán, megelégszenek Sheeran bohóckodásával, meg Kate McKinnon menedzser-karikatúrájával – nekik sokkal fontosabb, hogy tényleg a Beatles-ről szóljon a Yesterday, s ennek érdekében még egy gátlástalanul szentimentális csavart is bedobnak a végére, amelynek elviselhetetlenül giccsesnek kéne lennie, de közben meg tökéletesen a helyén van. Az is, aki megjelenik benne, s az is, ahogy megjelenik.

És a legszebb az egészben, hogy Patel tulajdonképpen nem is tud énekelni, mégis alig várjuk a film után, hogy meghallgassuk a soundtracket. Pont úgy és azért, ahogy és amiért szívesen visszatérünk az utcazenészhez, aki Beatles-t énekel.

A player szerint

  • Nem olyan fontos film, mint amilyen fontos zenekar a Beatles, mégis jó, hogy elkészült.
  • Ha nincs Beatles, mi nincs még? Boyle és Curtis ezt is átgondolta!
  • A befejezés szinte perfekt.
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ez a fotó olyan, mintha az MI csinálta volna még az MI-korszak előtt

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés