Másfélmilliószor jelent meg a #RestoreTheSnyderVerse hashtag a Twitteren Az Igazság Ligája Snyder vágásának bemutatója utáni napokban, ami új rekord.

Vagyis hiába próbálta meg lehűteni a követelőzőket a Warner, amikor egyértelművé tette, hogy a rendezői verzió létrehozásával Zack Snyder végleg otthagyja a DC filmes univerzumát, ami ezzel teljesen új irányokban fejlődik tovább.

A Snyder-féle Az Igazság Ligája az eredeti tervek szerint egy trilógia első része lett volna, de ez a stúdió jelenlegi álláspontja szerint már soha nem fog megvalósulni, a fanokat azonban a jelek szerint nem ilyen egyszerű lekoptatni.

Sajnos ma már csak akkor trendi a rajongás, ha közben – divatos szóval élve – toxikus és ez ebben a helyzetben fokozottan igaz. A jelenséggel még Ann Sarnoffnak, a WarnerMedia Studios elnökének is foglalkoznia kellett, amikor elmondta, hogy határozottan elítéli azt a magatartást, amikor a stúdió munkatársait illetve kritikusokat érnek komoly fenyegetések kreatív döntések vagy esetlegesen negatív álláspontok miatt.

A másfélmilliószor felbukkant hashtag miatt nem mernénk kijelenteni, hogy a Snyder-rajongók mostanában állnának el a követelőzéstől, bár a legújabb kampányuk már inkább hisztizésnek és zsarolásnak, mint mezei noszogatásnak tűnik.

A Twitteren ugyanis elindult egy kezdeményezés, melyben egyesek arra biztatnak, hogy minél többen adjanak negatív értékelést a Warner új filmjének a Godzilla vs. Kong című szörnybunyónak, ha a stúdió nem változtatja meg a döntését Snyder trilógiájával kapcsolatban.

Nos, erre már igen nehéz lenne azt mondani, hogy szimpatikus húzás.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
112,4 decibellel fújta ki a gyomrát a világ leghangosabb böfögésének tulajdonosa
Rengeteg fotód, videód, nagy fájlod van? Megtelik a géped? Itt a megoldás, ha állandóan tárhely gondokkal küzdesz!