Ha nincs szerencséd, akkor a szomszédaid akár pokollá is tehetik az életed, ám ideális esetben kedves és segítőkész emberek laknak a közeledben. Ezúttal mindenképpen az utóbbi a helyzet, a 73 éves Dave érdekében összefogott a szomszédság, majd az egész világ.

Az idős bácsi az utóbbi 10 évét azzal töltötte, hogy a demenciában szenvedő feleségét ápolta otthon, aki az utolsó pár évben már meg sem ismerte őt. Az asszony decemberben elhunyt, így Dave egyedül maradt.

A szomszédai mindezek ellenére egy pozitív emberként ismerik, akinek szeretnének ismét mosolyt csalni az arcára. Éppen ezért egy mellette élő férfi, Payne Silver elindított egy JustGiving oldalt, amelyen keresztül bárki megsegítheti a projektet, amelynek célja, hogy Dave 35 év után végre elutazhasson valahová.

Egy baráti beszélgetés közben a bácsi ugyanis elárulta, hogy régi álma lenne meglátogatni a testvérét Floridában, akit nem látott már 40 éve, de szívesen elutazna Görögországba is, ahol anno a nászútját töltötte. Természetesen ezt saját zsebből soha nem tudná kifizetni, hiszen még útlevélre sincs elegendő pénze. Itt jön a képbe a közösségi finanszírozás, és az emberek nagylelkűsége. Ezidáig már több, mint 2000 fontot (nagyjából 700 ezer forint) sikerült összegyűjteni, amiből kijöhet az út. Ha te is szeretnél hozzájárulni, itt megtalálod az oldalt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában