A coloradoi Eldorado-kanyonban lévő Bastille nem éppen arról híres, hogy könnyű meghódítani. A mászást itt különösen a változékony időjárás nehezíti. Még főszezonban is gyakran előfordul, hogy a mászónak az indulástól a célig harminc fok hömérsékletváltozást kell elviselnie, vagy a szikrázó napsütés fordul át hirtelen komoly zuháréba.

A Cliffside Shop pontosan ezen igyekszik kicsit könnyíteni. A mászófelszereléseket kínáló pop-up bolt a 37.5 Technology nevű cég ötlete volt. A kis dobozt két nap alatt állították össze, és emelték a helyére, azt egy profi sziklamászó üzemelteti a promóció végéig.

A bolt olyan termékeket kínál, melyek a mászás során megváltozott körülmények esetén nagyon jó szolgálatot tehetnek a sportolóknak: zoknikat, dzsekiket, plusz rögzítőket – mindezt teljesen ingyen.

Az 1,8 méterszer 3 méteres doboz kilencvenegy méter magasan várja a vendégeket, egészen addig, amíg a körülbelül 70 mászóra tervezett készlet ki nem fogy.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában