A második világháború után, a hidegháború első éveiben az amerikaiak kitalálták, hogy sokkal gazdaságosabb ágyúval célba juttatni az atombombát, mint bombázóval. Meg is építették az M65-ös atomágyút, ismertebb nevén Atomic Annie-t a gigantikus német ágyúk mintájára.

Annie persze meg sem közelítette a még nála is sokkal brutálisabb német nagytesó, Schwerer Gustav méreteit, hiszen az 1350 tonnás Gusztáv mellett szinte eltörpült a maga 47 tonnájával. Igaz, míg Gusztávnak 4-11 tonnás lövedékeket kellett 47 kilométerre kiköpködnie, Annie-nak pont elég volt, ha 11 kilométerről célba tud juttatni egy mezei atombombát.

Gustav inkább elrettentésre volt jó, mint konkrét harctéri feladatokra

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a húsz évvel korábban megépített Schwerer Gustav nem volt éppen mozgékony, hiszen a mozgatásához konkrétan le kellett előtte fektetni egy sínpárt, Annie-nak ezzel szemben elég volt a sima terep, melyen akár 56 km/h sebességgel is tudott mozogni, egy-egy kormányozható egységgel az elején és a hátulján.

Atomic Annie prototípusa három év alatt épült meg, az első tesztjére pedig 1953. május 25-én került sor a nevadai atomkísérleti telepen, amikor is az ágyúval egy 15 kilotonnás, a Hirosimára ledobott bombával nagyjából azonos pusztító erővel rendelkező lövedéket lőttek ki.

Íme, az akkor készült felvétel eredeti pompájában:

A sikeres teszten felbuzdulva a hadsereg még húsz Annie legyártására kötött szerződést, melyeket Európába és a Koreai-félszigetre vittek. Mivel azonban néhány év alatt arra is rájött az amerikai hadsereg, hogy irányított rakétákkal sokkal hatékonyabban lehet szétbombázni az ellenséget, ezért az M65-ös is gyorsan elavult lett.

A sztori apropója, hogy egy tanuló algoritmus segítségével a fent is mutatott, közel hetvenéves felvételt most sikerült 4K felbontásra felhúzni, 48 képkocka/másodperces képfrissítés mellett.

Nagyjából ilyennek látta a kor embere Atomic Annie 1953-as elsütését:

A videóban is látható eredeti Atomic Annie (amit egyébként a sikeres teszt előtt még Able Annie-nek hívtak) az oklahomai tüzérségi múzeumban a mai napig megtekinthető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés