Egy Las Vegas-i üzlet vásárlói rendesen ledöbbentek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy menyasszonyi ruhába öltözött nő rohangál a polcok között egy koszorúslány és egy pap társaságában.

A nő az ott dolgozó vőlegényét kereste, és szegény srác szerencsétlenségére végül meg is találta. Emberünk éppen halloweeni jelmezeket pakolt, amikor orvul rátámadt a különítmény. Innentől kezdve még gázosabb a szitu, amit több vásárló is megörökített az utókor számára.

Két éve húztad ezt a gyűrűt az ujjamra, és itt az ideje, hogy megtedd, vagy részemről vége! – fenyeget az ara. Hoztam papot és itt van Emily is, a koszorúslány.

A nő integetve szól ki a bámészkodóknak, hogy ő itt most tulajdonképpen azért jelent meg, hogy bevasalja a srácon a két évvel ezelőtt tett ígéretet.

Vagy most vesz el, vagy soha!

– nyomatékosítja ismét a dolgot, miközben szerencsétlen vőlegény a fejét vakarja, a bámészkodók pedig pont úgy viselkednek, mintha egy vacak amerikai romantikus vígjátékban lennének: hujjognak, és „Gyerünk, tedd meg!” bekiabálásokkal rontanak tovább az alapból rohadt kínos helyzeten.

Végül a párocska megegyezik abban, hogy ne a kamerázó idegenek előtt rendezzék ezt a kérdést, és kivonulnak az üzlethelyiségből. Az esetről készült videót eddig több mint hatmillióan nézték meg a TikTokon.

@boymom_ashleyThe best part of my week? part 2 watched this woman hunt her man down that works at target !! ##target##bridzilla##lasvegas##fyp##fypシ

♬ original sound - Ashley

Az sajnos nem derül ki, hogy mi lett az ultimátum vége, de a srác helyében mi hanyatt-homlok menekülnénk a kapcsolatból egy ilyen megalázó jelenet után.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában