A Bermuda-háromszög már elég régóta fejtörést okoz nekünk, főként a lelkes konteóhívők vannak nyakig belezavarodva már ebbe a történetbe, s kerülnek egyben ihletett állapotba újra és újra. Pedig már ugye jól csengő elméleteink is vannak arra vonatkozóan, hogy mi is zajlik az Ördög-tenger körül.

Néhány kutató szerint a régió fölött különös felhők húzódnak, amelyek felelősek lehetnek a rejtélyes eltűnésekért. Ezeket a hatszögű, 40–90 kilométeres felhőket olyan légi bombáknak kell elképzelni, amelyek apró kitörések után képződnek.

A levegőt a felhőktől az óceánok felé préselik, így pedig óriási hullámokat gerjesztenek.

A napokban ki is került egy videó a netre, amint egy teherhajó a Bermuda-háromszög környékére tévedt. Nos, az óriási hullámok stimmelnek is, nem szívesen lettünk volna a fedélzeten. És szerintünk a legénység sem bontott pezsgőt örömében:

Persze a Bermuda-jelenséget a tudósok egy része másképp magyarázza. Egy másik közismert elmélet szerint a tengerfenékről felemelkedő metángáz állhat a hajók elsüllyedésének hátterében, ugyanakkor sokan vélik úgy, hogy nem jelentős az eltűnt repülők és hajók száma, és csupán fölösleges szenzációkeltés az egész.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés