Nem tagadjuk, hogy imádjuk a palit. Csak figyeljük, mit csinál, hogyan nyilatkozik, milyen ügyek mellé áll, és őszintén szólva le vagyunk nyűgözve. Valaki nem lehet csak azért ennyire jó fej, mert a pénzre hajt. Kizárt, hogy nála ez nem zsigerből jön.

Legutóbb a GQ közölt egy remek riportot emberünkről, melyet egyébként erősen ajánlunk elolvasásra, ha érted az angolt.

Amellett, hogy a riporter szemein keresztül is egy remek embernek érezzük a Sziklát, a lényeget ki kell emelnünk neked. Amikor a politika került szóba, közelebbről az, hogy a hiperaktív és látszólag fáradhatatlan sztár indulna-e az elnökválasztáson, Johnson olyan választ adott, amit szerintünk amerikaiak százezrei (ha nem milliói) fogadtak örömujjongással:

Azt hiszem, ez egy valós lehetőség.

Nem árul zsákbamacskát, azt is elmondta, mire számíthatnának tőle az emberek, ha ő lenne a Mr. President:

Én azt gondolom, hogy ha én lennék az elnök, fontos lenne az egyensúly. Fontos lenne, hogy olyan vezetője legyek az országnak, aki mindenkiért felelősséget vállal. Ha nem értenék egyet valakivel egy adott témában, nem hallgattatnám el, inkább bevonnám a döntéshozatalba. Ha problémával találkoznánk, mindig az lenne az első, hogy összeülnénk és átbeszélnénk.

Pontosan így beszélnek a politikusok a kampány alatt, hogy aztán a megválasztásuk után mindenkit a szőnyeg alá seperjenek, aki nem ért velük egyet - mondhatnád, de az a helyzet, hogy a Szikla már jóval azelőtt is a világ egyik legjobb arca volt, hogy egyáltalán felmerült volna az elnöki szék gondolata.

A cikk után természetesen azonnal felbolydult a közösségi média, és rengetegen jelezték, hogy Johnson feltétel nélkül számíthat a szavazatukra.

Nos, ha már egy troll bekerülhetett a Fehér Házba, egy jószándékú világsztárnak miért is ne sikerülne?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés