Egy Nick Naydev nevű hülyegyerek múlt hét pénteken feltöltött az Instagramra egy videót, melyben leugrik a Symphony of the Seas nevű luxus óceánjáró 11. emeleti erkélyéről. Hogy miért? Szeretett volna új követőket szerezni.

A mutatványt az egyik haverja, egy Konstantin Kryachun nevű srác vette fel. Tudjuk, hogy nem kellene népszerűsítenünk egy ilyen nyilvánvaló ökörséget, de a klip nélkül elég színtelen lenne ez a cikk.

Úgyhogy mutatjuk:

Úgy alakult, hogy a közel 36 méteres zuhanást egy kicsit megsínylette a Darwin-díjra pályázó social influencer. Szerencsére megúszta súlyos sérülések nélkül, de három napig nem igazán tudott fájdalmak nélkül talpra állni.

A plusz poén, hogy az óceánjáró tulajdonosa, a Royal Caribbean nevű cég élethosszra kitiltotta Nicket a hajóiról, és természetesen a haverjait is úgy vágta ki a Bahamák mellett horgonyzó Symphony of the Seasről, hogy csak úgy nyekkentek.

Emberünket már a vízből is a rendőrség halászta ki, visszakísérték a kabinjába, hogy szedje össze a szarjait, aztán partra tették őket. A cég nem éri be ennyivel, és pert fontolgat a kis mutatvány miatt.

Igen, tudjuk, hogy manapság már sem okosnak, sem tehetségesnek nem kell lenni ahhoz, hogy az ember híres legyen 15 percre, de azért nem ártana megmaradni az ésszerűség talaján.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában