Talán próbálkoztál már te is korábban füstkarikák fújásával, sőt talán össze is jött néhány egész pofás kis köröcske. Akár így van akár nem, az egészen biztos, hogy a közelében nem járt annak, amit ez a gyerek tud.

A 21 esztendős Austin Lawrence időt, energiát és tüdőt nem kímélve olyan szintre fejlesztette tudását, hogy látszólag a fizika szabályaival dacoló karikákat és egyéb mintákat képes létrehozni a szájából kiáradó, masszív füstből.

Mindezek után már nem is csodálkozunk rajta annyira, hogy jelenleg már 340 ezer követője van az Instagramon. Látható módon rengetegen osztják meg a videóit, amelyek alatt szinte mindig rap zene szól. És ha már a rapnél tartunk, a műfaj egyik jeles képviselője, Drake is felfigyelt rá, sőt meg is hívta magához a srácot.

Austin pedig el is repült Los Angelesbe, hogy együtt lógjon egy kicsit a rapperrel a saját kastélyában, majd pedig elárulta, hogy Drake is elég ügyesen tud karikákat fújni. Persze hozzá képest mindenki kispályásnak számít, nézd meg az alábbi elmebeteg trükkjeit is.

(Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában