Sokan ki vannak borulva a Magyar Postára, rengeteg a panasz, bosszankodás, de most van valaki, aki annyira megunta a gondokat, hogy leprogramozta a Fostát, ami egy valós hibabejelentő.

Tegyük is tisztába, mi ez az egész, maga a kitalálója szavaival:

Bizonyára többünkkel megesett már, hogy valamilyen küldeményt vártunk vagy épp adtunk fel (legyen szó akár levélről, akár csomagról), de az eltűnt, késett, összetört vagy bármilyen más negatívumot tapasztaltunk a folyamat során.

Ha ilyenkor úgy döntünk, hogy panaszt teszünk, akkor ezek a vitás esetek általában kivizsgálatlanok maradnak,

jobb esetben kapunk róla egy sablonlevelet, melyben azt állítják, hogy a jövőben jobban odafigyelnek a nyújtott szolgáltatások színvonalára. Aztán persze legközelebb is késve kapjuk meg a csomagot, az értesítőket több nappal visszadátumozzák, a törékeny dolgokat pedig ugyanúgy belegyűrik a postaládába, mint korábban.

Mr. Fosta célja tehát az, hogy nekünk és a Postának is legyen némi rálátása arra, hogy melyik körzetben milyen és mekkora problémák adódnak a szolgáltatással. Ehhez nettó 8-10 nap alatt mindennel együtt összerakott egy site-ot, a Fostát, ahol be lehet jelenteni a konkrét problémákat – hét lehetőség közül lehet választani –,  ami egyfajta hőtérképpel megmutatja a panaszok jellegét.

Ezeket térképre...

...majd kerültre bontva helyezi el és mutatja meg:

Itt ennél a példánál azt látni, hogy a 8. kerületben nagyon magas a késve és a visszadátumozott, valamint elég nagy a hiányzó értesítővel kikézbesített küldemények száma.

Az ötlet remek, a kitaláló el is mondta, mi lenne a célja, ami 2019-ben már nem egy nagy elvárás:

„Ez az oldal azért jött létre, hogy végre mindenki elmondhassa és mindenki számára látható is legyen, melyek azok a körzetek Magyarországon, ahol a legtöbb probléma van a küldemények kézbesítésével, ami által talán az illetékes szervek is motiváltabbak lesznek, hogy a 21. században is elfogadható szintre hozzák a szolgáltatásaik színvonalát.”

Mr. Fosta a 444-nek elmondta, hogy december elsején lőtte fel az oldalt és most 857 panasznál jár. Ez vélhetően most megsokszorozódik.

(via 444.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában