Még tavasszal röppent fel a hír, hogy Kína egy társadalmi kreditrendszer keretein belül tartaná nyilván az állampolgárait, s pontozná a magaviseletüket. A rendszert úgy kell elképzelnünk, mint az orwelli gondolatrendőrséget: a párt számára pozitívan viselkedő személyek élete könnyebbé válik, aki viszont kritizálni meri a kormányt, vagy magaviselete, életmódja nem fér össze a hatalmi nézőpontokkal, annak az életét nagyban megnehezítik.

Azóta több millióan kerültek fekete listára Kínában, ahol sajnos a szükséges technológia is megvan a totális ellenőrzéshez – mintegy 200 millió kamera figyeli az emberek lépéseit –, az irány pedig, amerre az ország tart, egyáltalán nem megnyugtató. És akkor most térjünk át a jelenbe. Egy kínai fotóriporter, Lu Kuang már régóta azon munkálkodott, hogy feltárja Kínának azt az oldalát, amelyről nem szívesen beszél a kormány, és amellyel a világ előtt sem dicsekszik: a növekvő HIV-fertőzések száma, a nagyon súlyos környezeti problémák, vagy a kétpólusú világ alsó szintjén nyomorgó, mélyszegénységben élő több milliós embertömeg. A számos nemzetközi díjjal kitüntetett 58 éves fotós azonban most maga került a történet középpontjába, ugyanis egy hónapja – mondhatni – a kínai szervek kivonták őt a társadalmi vérkeringésből.

A nagy testvér mindent lát

Október 23-án Kuang elutazott Ürümcsibe, Hszincsiang székhelyére egy fotós esemény miatt, majd ezek után Szecsuanba repült, hogy az egyik barátjával egy jótékonysági rendezvényen vegyen részt. Viszont a találkozó meghiúsult, sőt, Kuangot telefonon sem érték el. Miután a felesége hosszabb ideig nem kapott róla hírt, nyomozni kezdett, majd kiderítette, hogy Ürümcsiben letartóztatták a nemzetbiztonság emberei – ezt később a hatóságok hivatalosan is megerősítették.

Lu Kuang éveken át dokumentálta Kína kevésbé vonzó arcát
Lu Kuang

A kreditrendszer kontextusában értelmezve mindez sajnos nem olyan meglepő: fotóriporter éveken át olyan fotókat készített, olyan témákkal foglalkozott, amelyek érzékenyek érintették a kínai felső vezetést, valamint a Kínai Kommunista Párt megítélését is rontotta.

Még évekkel ezelőtt egy interjúban azt nyilatkozta, hogy valójában Kínában sosem tudni, hogy mikor kerülsz bajba, mivel nincsenek írott szabályok. Ugyanakkor a Nagy Testvér folyamatosan figyel téged.

Így mondhatni csak idő kérdése volt, hogy a digitális diktatúra lecsapjon rá, és bár azóta sincs semmi hír a fotóriporterről, az alábbiakban megmutatnánk azokat a képeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben készített, és amelyekkel nem szerzett piros pontot a párt embereinél:

Egy ipari környezetben, súlyosan szennyezett vidéken élő kisfiú
Kínában minden hatodik ember a rossz levegő miatt hal meg hamarabb, ez naponta 1,7 millió főt jelent
Az európai mércével mért mélyszegénység Kínában közel félmilliárd embert érint
Kínában egyre inkább megszokott, hogy az emberek maszkkal az arcukon közlekednek
2010-ben két olajvezeték robbant fel a Sárga-tenger partján, azóta már több mint 8 ezerszer küldtek ki halászhajókat a szennyezett víz tisztítására
A munkások gyakran kénytelenek ilyen porban dolgozni
A nagyon gyors iparosodás és városiasodás energiaigényét főként környezetszennyező és elavult szénerőművek biztosítják
Egy fiatal lány melegíti hidegben a kezét. Az apja HIV-fertőzött, így idős szülei mellett öt kistestvérétől is ő gondoskodik. Kínában egyébként 14 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek aránya, így már majdnem 1 millióan vannak
Két lány a hatéves testvérének az eltemetésére készül, aki az AIDS miatt hunyt el
A családok gyakran minden értéktárgyukat eladják, csak hogy fedezni tudják az orvosi költségeiket
A paotoui ásványfeldolgozóból a tengerbe engedik a vegyszennyezett vizet
A hivatalos adatok szerint Kínában az 5 évnél fiatalabb gyerekek körében 7 százalékra csökkent az alultápláltság aránya, de így is évente 730 000 gyermek hal meg
A Janvei-kikötőhöz tartozó ipari park Lianjungang külvárosában a tengerbe eresztik a szennyvizet

 

A képek egy részét szándékosan nem közöltük, ugyanis nagyon nyomasztóak. Ha érdekel, akkor itt tudod megnézni őket.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés