2015-ben egyszer már csinált ilyet, ezért a NASA szakemberei a 2015 TB145 nevet adták neki.

A Nagy Töklámpás – ez pedig a másik neve, ugyanis a kődarab három éve is mindenszentek környékén tett látogatást a környéken. A csillagászok szerint egyébként nem csak egy egyszerű aszteroidáról, inkább egy halott üstökösről lehet szó.

Ezt azért gondolják így, mert 2015 TB145 a napfény mindössze 6 százalékát veri vissza. A friss aszfalt csinál még ilyet, egy üstökös pedig még ennél is kevesebbet, 3-5 százalékot tud visszasugározni. Mivel egy átlagos aszteroida ennél magasabb értéket tud felmutatni, ezért a tudósok szerint a Nagy Töklámpás valaha üstökös lehetett.

Pánikra amúgy semmi ok. Három éve mondjuk okozhatott egy kis riadalmat a koponya alakú szikla, ugyanis akkor mindössze félmillió kilométeres távolságban húzott el mellettünk. Akkor a Puerto Rico-i Arecibo csillagvizsgáló ezt a felvételt készítette róla:

Ezúttal egy kicsit szégyenlősebb lesz, ugyanis a számítások szerint 38 millió kilométernél nem merészkedik közelebb. November 11-én lesz a legközelebb a Földhöz, de nem érdemes meresztened a szemed. Még egy profi csillagászati távcsővel is képtelenség lenne észrevenni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés