Feltehetően az észak-koreai nagyvezírnek szánt 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban.

Roul Velleman, a vámhivatal szóvivője megerősítette az intézkedés sikerét és a lefoglalt csempészáru mennyiségét.

A vodkásüvegeket a holland kikötővárosban dokkoló kínai teherhajó repülőgép-alkatrészeket tartalmazó szállítmánya közé rejtették.

Hozzátette azonban, nem bizonyítható, de erősen feltételezhető, hogy a háromezer doboznyi alkohol, az ENSZ hatályos szankcióit megsértve Észak-Koreába tartott volna. Talán egy jókora bulira készültek a rezsim tagjai.

Képünk illusztráció, de a jobbik fajtából

Sigrid Kaag, holland külgazdasági és fejlesztési együttműködési miniszter gratulált a vámhatóság munkatársainak és kijelentette, a nukleáris rakétatesztek miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyebek mellett luxustermékek exportjára vonatkozó, egyértelmű szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, amelyek érvényesítése fontos mindenki számára.

Ez is érdekelhet:

A CNN riportere bejutott egy észak-koreai család otthonába, és felvételeket is készített

Most megnézheted, mi számít lényegében luxusnak Észak-Koreában.

(forrás: The Guardian, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A magyar rendőr nemigen tud számolni, de legalább gyorsan hülye

Befutott a Mi vagyunk Azahriah első előzetese

Itt az első kép David Corenswet Supermanjéről, és végre elhallgathatnak a panaszkodók

További cikkeink a témában