A Fortnite című játékot vágod? Ha még csak nem is hallottál róla az nem baj, de egyértelműen azt jelzi, hogy nem követed a fősodrot.

Ez a videojáték ugyanis már jó ideje numero uno, ha az online játék kerül szóba. Több milliónyian játsszák, és hatalmas pénz van benne. Hogy mekkora őrületről, és milyen összegekről beszélünk, azt a követkzeő sztorinál semmi nem példázza jobban.

Vannak ugyanis olyan gémerek, akik élőben streamelik azt, ahogyan játszanak, és mindeközben a követőik kisebb-nagyobb pénzösszegeket, úgynevezett adományokat utalhatnak el a számlájukra. Általában akkor történik ilyesmi, ha az illető játékos nagyon jól és látványosan csinálja azt, amit csinál, vagyis minimum játszania kell azért, hogy adományokat kapjon.

Igen, tudjuk, hogy sokan már ettől felcseszik magukat, hiszen az ő idejükben még dolgozni kellett a pénzért, nem pedig majomkodni játszani, na de ez itt már a huszonegyedik század, amiben elég, ha idejében ismered fel a trendeket, és jól forog a kezedben a kontroller.

Szóval lépjünk túl ezen a bezzeg az én időmben dolgon, a java ugyanis még csak most jön. Egy Luke TheNotable művésznevű játékos ugyanis azzal keresett tíz óra alatt 2000 dollárt, azaz több mint félmillió forintot, hogy nem csinált semmit. A tíz óra alatt nem játszott, a streamben csupán a Fortnite főképernyője volt látható, ahol emberünk játékbeli karaktere táncolt, az adományok pedig jöttek szépen sorban, mintha nem lenne holnap.

Ha nagyon kíváncsi vagy a dologra, itt megnézheted a mutatványt az elejétől a végéig:

Ha nem lenne a főmenüben ökörködés a játékban tíz órára limitálva, akkor emberünk valószínűleg még többet is össze tudott volna szedni.

Na, te mit csinálsz a napi betevőért?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés