A 27 éves Joanna Kitson szerint a seregben úgy kezelik a katonákat, mintha gyerekek lennének, miközben azt várják tőlük, hogy viselkedjenek felnőttként.

A Leedsből származó Joannának ebből kerek tíz év alatt lett elege, bár már azelőtt is érezte, hogy a katonaságnál nem találta meg élete hivatását, mielőtt az egyik eltávozásán szemet vetett rá egy modellügynökség munkatársa, és munkát ajánlott neki a Babestation nevű erotikus csatornán.

Leginkább azzal volt tele hócipője, hogy a seregben nem érezte magát nőnek, hiszen saját elmondása szerint mindig borzalmasan állt rajta az egyenruha, nem viselhetett hangsúlyos sminket, a haját pedig sapka alá kellett dugnia.

Szerintünk azért így sem volt csúnya.

Így az ajánlatot követően nem sokat teketóriázott. Leszerelt, aztán elrepült Törökországba, ahol 1,3 millió forintért csináltatott egy fenéknagyobbító, illetve egy mellkisebbítő műtétet. Mindezek után hazautazott Londonba, ahol aláírt egy szerződést, melynek értelmében beállt a Babestation modelljei közé.

Az új külsejét alaposan dokumentálja az Instagramon. Hogy mennyire változott előnyére, annak eldöntését rád bízzuk.

Joannának egyébként nappal konkrétan az a dolga, hogy lenge öltözetben beszélgessen a betelefonálókkal, este pedig még lengébben kell más lányokkal huncutkodnia. Ő maga is fontosnak tartja megjegyezni, hogy pornót nem vállal, de az még belefér, hogy a többi modellel csapkodják egymás fenekét.

Nos, valahol ez is a köz szolgálata, ugyebár.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés