Yeimi Rey és testvére, Claudia a megalapozott gyanú szerint elrabolták, megverték, majd anyaszült meztelenül kivágták az út szélén egy kocsiból kolléganőjüket, Carolina Munozt. Hogy mi ebben az érdekes? Mindhárman durván szexi fehérneműmodellek, az indítékot pedig tényleg nem fogod elhinni. Mi is csak alig.

A rendőrség szerint a két elkövető 2015. január 31-én rabolta el Munoz kisasszonyt egy bogotai bárból, ahol elektromos sokkolóval elkábították, majd a kocsijukba tuszkolták. Itt aztán jól elkalapálták, megtépték a haját, összeharapdálták, megfenyegették, hogy savval leöntik és leborotválják a fejét, aztán arra kényszerítették, hogy árulja el a Facebook jelszavát, végül pedig levágták róla a ruháját és valamivel távolabb anyaszült meztelenül kitették az út mellett.

Carolina Munoz a sérüléseit mutatja

A támadás után a két gyanúsított belépett a sértett Facebookjára, ahol kompromittáló képeket és gyalázkodó bejegyzéseket tettek közzé. Eddig a rendőrség és Munoz sztorija, a Rey-tesók viszont kicsit másként emlékeznek a dologra. Apropó, ezzel el is érkeztünk a sztori legérdekesebb részéhez, a résztvevők, ugyanis egytől-egyig fehérneműmodellek.

Bemutatjuk Yeimi Rey-t!

Közzétette: Yeimi Rey – 2013. február 27.

Feliz noche besos

Közzétette: Yeimi Rey – 2013. szeptember 3.

Közzétette: Yeimi Rey – 2014. április 18.

Közzétette: Yeimi Rey – 2016. január 23.

Közzétette: Yeimi Rey – 2016. január 28.

Ő itt pedig a tesóka, Claudia!

Nos, ez a két cicababa teljesen máshogy emlékszik a sztorira. Ők azt állítják, hogy a bárban együtt voltak a sértettel, ahol összevesztek és maga a feljelentő kérte őket, hogy inkább üljenek be az autóba, hogy ne csináljanak jelenetet. A kocsiban aztán egymásnak estek, ami - ezt a két gyanúsított védője is kihangsúlyozza - kölcsönös bántalmazás volt. A sértett szerintük utólag borotválta le a saját haját és az egész meztelenül ténfergést ő maga rendezte meg.

És hogy mi volt az indítéka az egész balhénak? Nos, nem más, mint hogy Munoz kisasszony feltett a Facebookra egy olyan képet a két Rey-ről, mely még a plasztikai műtétek előtt készült róluk és ez nagyon-nagyon nem tetszett a két bombázónak. Ezt egyébként még maga Yeimi is beismerte. "Carolina ellopott néhány régebbi fotót, ami még a műtét, meg a többi dolog előtt készült rólunk, amin minden modellnek át kell esnie."

Carolinának is van hozzáfűznivalója ehhez a dologhoz: "Nem rosszindulatból csináltam, hanem azért, hogy az embereknek megmutassam a természetes szépségüket, meg azért..." - most figyelj! - "...mert néhány képem alá nagyon csúnyákat kommenteltek a fogamról."

Azt a kutyafáját! Ezt a sztorit azonnal filmesítse meg valaki!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában