Anna Hramcsova tavaly 57 ezer szavazó döntése alapján, több mint ezer nevező között lett a 2016-ban Putyin elnök által létrehozott orosz Nemzeti Gárda legszebb katonanője. Idén aztán kirúgták.

A 32 éves, férjezett, egy gyermekes anyuka a tavalyi verseny óta az orosz katonaságtól független fegyveres szervezet arcaként is nyomult, és a képei miatt biztosan betévedt néhány fiatalember a toborzóirodába.

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy még néhány évig Anna legyen a Nemzeti Gárda arca, de nemrég kipenderítették a szervezetből. Az indoklás szerint azért váltak meg tőle, mert közzétett egy munkában készült videót, ami szabályellenes, de a frissen civillé vált hölgy szerint igazából az volt az oka a leszerelésnek, hogy a kolléganői féltékenyek voltak rá a közösségi médiában megosztott bikinis képei miatt.

Akárhogy is, az orosz nők világhíresek a szépségükről, így biztosan nem lesz nehéz kiválasztani a hölgy utódját, aki remélhetőleg tanul majd Anna hibájából.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában