Clifton Collins viszi a hónap legnagyobb szerencsétlenje címet, de esélyes, hogy ezzel a sztorival az év végi összesítésbe is bekerül.

Collins egy ír drogdíler, aki 2011-ben a marihuána értékesítéséből befolyt pénzt elkezdte kriptovalutába fektetni. Bitcoinnal kezdte, azt pedig tudjuk, hogy 2011 után ennek hogy alakult az árfolyama. 2017-ben, amikor a kriptovaluta kilőtt az egekbe, neki már 6000 bitcoinja volt, vagyis mezei dílerből konkrétan milliárdos lett.

Ennyi pénzre már illik rendesen vigyázni, ezért emberünk a vagyonát 12 különböző digitális pénztárcába pakolta, az ezek használatához szükséges kódokat pedig a horgászcuccai közé rejtette. Úgy alakult, hogy még ebben az évben letartóztatták kábítószer birtoklásáért, mely miatt végül sikerült neki összeszednie egy öt éves szabadságvesztést.

És itt jön a csavar:

amíg ugyanis börtönben csücsült, a főbérlője kitakarította a lakást, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a horgászcuccok mentek a szemétbe, az addigra már 16,7 milliárd forintot érő kriptopénztárcák hozzáférési kódjaival együtt.

A kódok nélkül pedig a hatalmas vagyonhoz elméletileg és gyakorlatilag is lehetetlenség hozzáférni. Collins azt mondta, hogy már megbékélt a helyzettel, de mi nem gondolnánk, hogy teljesen nyugodtan alszik éjszakánként.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés