Úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre.

Idén, tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait – Magyarország tavalyhoz hasonlóan idén is június 14-én érte el a túlfogyasztás napját.

A WWF közleménye szerint az emberiség ökológiai lábnyomának hirtelen zsugorodása (9,3 százalékkal csökkent az előző év azonos periódusához képest) a koronavírus-járvány miatti korlátozások közvetlen következménye – a hátterében álló két legfőbb tényező a fakitermelés és a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszaesése.

Az 1970-es évek elején megkezdett mérések óta ez volt a legnagyobb elmozdulás a túlfogyasztás napjában egyik évről a másikra

Azonban a visszaesés mértéke messze elmarad attól a mértékű változástól, amelyre szükség van a fenntarthatóság két alappillérének, az ökológiai egyensúlynak és az emberek jólétének biztosításához.

Az emberiség jelenleg 1,6-szor gyorsabban használja fel a bolygó erőforrásait, mint ahogy az ökoszisztémák regenerálódni képesek, vagyis úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre.

Az európai országok közötti jelentős eltérések ellenére egyetlen állam működése sem éri el a fenntartható szintet. Irene Lucius, a WWF közép- és kelet-európai részlegének vezető munkatársa szerint

Európa hosszú távú stabilitását, biztonságát és jólétét kizárólag egy egyebek között a párizsi klímaegyezményt és a fenntartható fejlesztési célokat is magába foglaló európai zöld megállapodással és zöld megújulással lehet biztosítani.

A túlfogyasztás világnapjának évente öt nappal való kitolásával – ennek elősegítésére indult a #MoveTheDate kezdeményezés – az emberiségnek már 2050 előtt sikerülne elérnie, hogy csak annyi erőforrást használjon fel, amennyi ténylegesen meg tud újulni egy év alatt.

A koronavírus-járvány kezelését célzó erőfeszítések azt mutatják, hogy lehetséges rövid idő alatt megváltoztatni az erőforrás-felhasználási trendeket. Az elmúlt hónapokból levonható legfőbb tanulságok közé tartozik, hogy a biológiai sokféleséget muszáj megóvni az emberek és a bolygó egészsége érdekében, a jövőbeli világjárványok csak úgy kerülhetőek el, ha az emberek megtanulnak harmóniában élni a természettel, és a kormányok képesek gyorsan cselekedni – a szabályozások és a pénzügyi döntések szempontjából egyaránt –, ha az emberéletet helyezik mindenek elé.

(Forrás: WWF, MTI, fotó: Global Footprint Network, nyitókép: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában