El kell még telnie néhány évtizednek, mire kiderülhet az igazság Ron Rewald elképesztő történetéről. Egy azonban már most biztos: többmilliós balhét hajtott végre Hawaii szigetén a nyolcvanas években, mégis szabadlábon rohangál.

Az 1942-ben született Ron Rewald saját elmondása szerint még fiatalon, a Wisconsin-Madison Egyetemen töltött diákévei alatt csatlakozott a CIA-hoz, amikor az oktatási intézmény közösségi életéről szóló rendszeres jelentésekkel segítette a kormányellenes erők feltérképezését. Egy évnyi spicliskedés után otthagyta a hírszerzést, és átcuccolt a Marquette Egyetem kollégiumába, ahol már nem kellett politikai nézeteiről faggatnia diáktársait.

Onnan is lehet tudni, Rewaldnak nem erőssége az igazmondás, hogy később kiderült, maximum vendégbelépővel járhatott a Wisconsin-Madisonban, hiszen hallgatóként nem szerepel az intézmény nyilvántartásában. Ahhoz viszont már nem fér kétség, hogy a Marquette-en beállt az egyetemi amerikai focicsapatba, ami annyira jól ment neki, hogy még az NFL is felfigyelt rá.

Talán csak rosszmájú pletyka, hogy az egyetemen azért rugdosták végig Rewaldot, mert ügyesen szaladt a labdával, de tény, hogy otthoni vitrinje nem roskadozik a tanulmányi versenyeken kapott emlékérmektől. A tanulószoba székeinek koptatása helyett 1965-ben a Cleveland Brownshoz írt alá, majd a Kansas City Chiefs nevű csapattal edzett. Miután véget ért profi sportolói pályafutása, nyitott egy sportszerboltot Wisconsinban. Később áruházláncot csinált a boltból College Athletic néven, néhány év alatt azonban megunhatta a dolgot, hiszen az egész hóbelevancot eladta, majd feleségével és öt gyermekével együtt Hawaiira költözött.

1978-ban kezdődött a valódi sikersztori, amikor az egzotikus környezet fényt gyújtott hősünk elméjében. Összeállt egy Sunlin Wong nevű helyi üzletemberrel, majd megalakították a Bishop, Baldwin, Rewald, Dillingham & Wong nevű befektetési céget. Hogy ki a fene az a Bishop, Baldwin és Dillingham? Nos, ők jól ismert és nagy múltú hawaii családok fejei voltak, akiknek azon kívül nem sok közük volt a bizniszhez, hogy a rafinált szerencsevadász átadott nekik egy kellemes összeget, hogy a nevükkel reklámozhassa a céget.

Rewald és Hawaii kormányzója, John Waiheihe a BBRD&W egyik rendezvényén

A szürkezóna nem állt meg a névadásnál, hiszen Rewald hirdetést tett közzé, melyben azzal hülyítette a szigetlakókat, hogy egy állami biztosítási alap a cégnél elhelyezett betéteket 150 ezer dollárig garantálja, továbbá legalább évi 20%-os hozamot biztosít. A hangzatos hazugságok megnyitották a pénzcsapot, ami egészen öt évig olyan életvitelt biztosított emberünknek, hogy alig tudta mire elverni a gigantikus bevételt.

1983-ban azonban kiderült, a cég egy jól felépített piramisjáték: a cégvezető több mint négyszáz befektetőt vett le összesen húszmillió dollárral. A szélhámos csődöt jelentett, majd a Sheraton Waikiki Hotelben előadott egy sikertelen öngyilkossági kísérletet.

A legnagyobb mutatvány nem is az elképesztő vagyon összeharácsolása, hanem az volt, ahogyan Rewald kezelte az ellene indult pert. A bíróság legnagyobb megdöbbenésére a vádlott eskü alatt vallotta, hogy a botrányba becsődölt vállalkozása nem volt más, mint a CIA fedőcége, melyet azért kellett létrehoznia, hogy a segítségével 22 másik titkos ügynökkel együtt információkat gyűjthessenek a szigetek lakosságáról. A CIA természetesen tagadta az egész sztorit, de aztán történt valami, ami feltette a cseresznyét az egész zavaros sztori keserű habjára; amikor a vádlott meglebegtette, hogy bizonyítékokkal akar szolgálni az ügyben, a hírszerzés állambiztonsági okokra hivatkozva töröltette a vádak jó részét.

A vádlottak padján

Bár az elkövetett bűncselekmény miatt Rewaldnak normális esetben összesen 98 vádponttal kellett volna szembenéznie, melyek alapján akár 400 év szabadságvesztést is kaphatott volna, a tárgyalást egy olyan ítélet zárta le, amit a sértettek alig akartak elhinni: a vádlottnak mindössze 80 év börtönt szabott ki a bíróság. Ezzel azonban még nincs vége a sztorinak.

Bár Ron Rewaldot csak 2015-ben lehetett volna legkorábban feltételesen szabadlábra helyezni, ez egy hátsérülésre hivatkozva már 1995-ben megtörtént. Hovatovább, ügyét 2000-ben gyorsan le is zárták, így a jogerősen elítélt csaló próbaideje is letelt. A hihetetlen sztori főszereplője ezután évekig egy Beverly Hills-i tehetséggondozó ügynökség igazgatójaként dolgozott, jelenleg pedig nyugdíjasként éli kényelmes életét. A kínos múltat firtató kérdésekre egészen egyszerűen nem válaszol.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában