A virginai Harrisonburgban lévő El Sol nevű mexikói étterem korábban kínai volt, és a jelek szerint ezt a keresztet az új tulajok még ma is cipelik.

Az El Sol kívülről egyébként annyira jellegtelen, hogy a falai között simán megbújhatna akár egy üzemi étkezde is, de azon sem lepődnénk meg, ha egy zugügyvéd irodája és egy autókölcsönző ügyfélszolgálata várná itt a kedves ügyfeleket.

Belülről sem sokkal jobb a helyzet: igazi csehszlovák enteriőr. Akinek ettől megjön az étvágya, az feltehetőleg már annyira éhes, hogy egy vajas kenyér látványától is összefut a nyál a szájában.

Az étterem tulajdonosai tehát elég megúszósra vették a figurát, de aki nem szereti a mesterkélt, műanyagszagú mexikói folklórt, akár még hálás is lehet azért, hogy nem akarnak sombrerót nyomni a fejére, amikor belép a helyiségbe.

Van azonban egy kis furcsaság ezen a helyen. Mutatunk egy képet, mert szerintünk magadtól is ki fogod szúrni, mi a bibi.

Fentebb már kaptál egy nagyon komoly segítséget, de megismételjük: a hely korábban kínai étterem volt.

Bizony, az új tulajok annyira beletojtak az egész dekoráció témába, hogy eldöntötték, csak azért nem fogják lecserélni a falra akasztott képet, mert a pandának az égadta világon semmi köze nincs a mexikói néphagyományhoz. Egészen egyszerűen fogtak néhány filctollat, és...

...sombrerókat rajzoltak a pandák fejére, a bambusznádból pedig chilipaprika nő, mert az is nagyon ollé.

Ha önirónia volt, gratulálunk, ha meg szimpla fillérhágás, vagy esetleg lustaság, akkor is, mert ilyet azért nem mindennap látni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában