Miért nem nekünk jutott eszünkbe, hogy préselésből, patkolásból, pattanáskinyomásból gazdagodjunk meg?!

Patkolás

Oké, a patkolás annyira nem hétköznapi dolog, pontosabban nem mindenkinek az, de ettől még egyértelműen helye van ezen a listán. Hiszen ha valaki azt mondta volna tíz évvel ezelőtt, hogy szó szerint milliók fogják azt bámulni, hogy lovak patáit teszik rendbe, valószínűleg elküldtük volna az illetőt melegebb éghajlatra. Aztán tessék! A jelenség egyébként érthető, hiszen ezekben a videókban sáros, rossz állapotban lévő vagy sérült patákat hoznak rendbe kiváló szakemberek, ami fura módon egészen hipnotikus látvány.

Pattanáskinyomás

Ehhez a tételhez nem illesztünk be videót, mert hiába kell elismernünk, hogy a jelenség óriási tömegeket mozgat a YouTube-on, mi inkább elhatárolódnánk tőle, amennyire csak lehet. A pattanások kinyomásából több vállalkozó kedvű bőrgyógyász is óriási sikereket ért el a különböző videomegosztó platformokon, melynek oka hasonló a lista előző helyezettjéhez. Az ember ugyanis valamiféle elemi megkönnyebbülést érezhet, amikor egy-egy csúnyább cisztát kitakarít a szakember. Egy látványos pukkanás után azonnal megszűnik a videó elején tapasztalt diszkomfort érzés, ami akár egy mini katarzisként is felfogható. A dolog dinamikája tehát nyilvánvaló, de nekünk akkor is túl gyenge a gyomrunk az ilyesmihez.

Földvájás

Mivel nem árokásásra gondolunk, ezért ez a tevékenység igazából nem is annyira hétköznapi. Azokról a videókról van szó, melyekben néhány jómunkásember nekiesik az erdő talajának, és gyakorlatilag egy-egy bottal vagy macsétával wellness-központot csinálnak a semmi közepén. Erre is iszonyatosan rá lehet csúszni. Mi szóltunk!

Szétpréselés

És ez miért nem jutott nekünk az eszünkbe? Hiszen több YouTube-csatorna is azzal szed össze akár hetente több millió megtekintést, hogy különböző dolgokat zúznak össze egy hidraulikus prés segítségével, és ehhez tényleg csak három dologra van szükségük: egy kamerára, egy présre és valamire, amit össze lehet nyomni. Tökéletes biznisz, amiről megint lemaradtunk.

Koreai gyorskaja

A színes televízió feltalálása óta az emberek egyszerűen imádják a főzős műsorokat. Hiszen mi sem jobb annál, mint egy szikkadt szendvics betolása után azt nézni, ahogy egy híres séf tíz perc alatt összeüt valami Michelin-csillagos kaját. A koreai gyorskaja még ennél is látványosabb egy fokkal. Valamiért hihetetlenül addiktív azt nézni, ahogy összesütik a tojást meg a szalonnát két szelet puha kenyérrel. Éhesen mondjuk nem érdemes a lejátszásra kattintani.

Mindenféle dolog lassítva

A The Slow Mo Guys is megcsinálta a tutit, ráadásul úgy, hogy az internet népe egészen egyszerűen képtelen rájuk unni. Ez egyébként valahol érthető, hiszen még a leghétköznapibb dolog is lehet szuperlátványos, ha egy másodpercenként egymillió képkockát rögzítő kamerával készítenek róla felvételt. Így lehet az, hogy hétről-hétre milliók bámulják szájtátva, ahogy vizes lufik pukkannak szét. Azért jegyezzük meg azt is, hogy a srácok nem veszik megúszósra a videóikat, hiszen egészen veszélyes mutatványokat is csináltak már a szórakoztatás/ismeretterjesztés jegyében.

Kempingezés

Ezzel már átcsúszunk az ASMR, vagyis köznapi nyelven agymasszírozós videók terepére, hiszen a kempingezős videókban az embert egyszerűen transzcendens állapotba tessékeli az égő fa ropogása, az eső pattogása a sátor tetején és a levelek susogása. Vagyis értjük, miért imádjuk ezeket, azt viszont nem, a YouTube bámulása helyett miért nem megyünk ki inkább mi is az erdőbe.

Cukorkakészítés

Ezekkel is tele van a YouTube, hiszen az emberek imádják a színes dolgokat, főleg, ha azokat meg is lehet enni. A cukorkanyújtás és darabolás pedig még ezen felül is elképesztően megnyugtató látvány. Az emberben élő perfekcionistát kényezteti, ahogy a masszából hosszas birkózás után szinte tökéletes mintázatokkal összeállított édesség válik.

Macskák

Szokás mondani, hogy a világháló az ingyen pornó mellett a macskás videók miatt jött létre, és ebben lehet is valami, hiszen a YouTube-on valamiért ezeket következetesen rongyosra nézi az internet népe. Erre mondjuk magyarázat lehet a fiatalabb korosztály lelkesedése, hiszen az apróságok egy cuki cicáért akár századjára is képesek megnézni ugyanazt a klipet.

Idióta tippek

Vannak ezek a nagyon okos lifehackek, melyeknek a fele evidens, a negyede haszontalan, a másik negyede pedig simán csak nem működik, az ember mégsem képes leszakadni róluk. Hiszen milyen jó már látni, hogy a zoknit máshogy is fel lehet húzni vagy hogy a retkes lefolyó egy kivágott lufival is tisztítható. (Érezd az iróniát!) Száz videóból akad egy fél, ami tényleg ráébreszt az élet valamelyik jelentéktelen igazságára, de a többi csak rohasztja az agyad.

(képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Térképen a világ összes országának leggyakrabban használt hangulatjelei

Szerinted mi, magyarok, melyik emojit használjuk a leggyakrabban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés