Peyton Haag eléggé berúgott szilveszterkor, de legalább olyat csinált, amit nem kell megbánnia. Nagyon.

A minnesotai férfi először azt furcsállotta, hogy minden héten eltűnik öt dollár a bankszámlájáról. A pénzt mindig akkor vonták le a számlájáról, amikor a szokásos előfizetéseit is (Spotify, Amazon, Netflix stb.), így azt gondolta, hogy egy hasonló szolgáltatás, esetleg adó miatt tűnik el az öt dollárja. Aztán feltűnt neki, hogy nem havi, hanem heti szinten fizet valamiért öt dollárt, ezek után pedig már kutakodni kezdett, hova tűnik a pénze. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy talált egy olyan jegyzetet a telefonjában, ami arra emlékeztette, hogy

márciusban el kell repülnie Popdyhoz.

Peyton Haag

Nyilván nem volt szüksége Sherlock Holmes szintű nyomozási skillekre, és hamar rájött, hogy

szilveszterkor örökbefogadott egy kengurut.

A sztorira nem emlékszik, de később összerakta a történetet:

  • Szerinte annyira berúgott szilveszterkor, hogy a jó fej énje úgy gondolta, az ausztrál bozóttüzek miatt meg kell mentenie egy ott élő állatot. És az is közrejátszhatott a döntésében, hogy korábban egy éven át Ausztráliában élt.

Úgy gondolja, hogy a szervezet, amelyet támogatni kezdett, nem juttatta el teljes egészében az összeget a kiválasztott kenguruhoz, ezért egy másik szervezeten át folytatja a támogatást, és most már két kengurunak küld pénzt.

Ha valaki Paytonhoz hasonlóan kengurukat szeretni támogatni, akkor itt, itt vagy itt tudja megtenni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés