A világ leghíresebb kanálhajlítója közleményben tudatta Vlagyimir Putyinnal, hogy amennyiben atomot merészel kilőni a világ bármely országára, ő elméjének minden egyes molekuláját arra fogja használni, hogy visszafordítsa a rakétákat Oroszország felé. Ettől most az orosz elnöknek tutira teleszaladt a gatyája.

A Twitteren közzétett felhívásban a mentalista/bűvész/parafenomén így fogalmaz:

„Ezt a közleményt komoly fenyegetésnek szánom.”

Gellert az paprikázta fel, hogy pletykákat hallott, melyek szerint az orosz elnök nyugati célpontok elleni atomtámadást fontolgat, melynek során veszélybe kerülhetnének egyes brit kikötők is. Mivel pedig az illuzionistának van egy saját szigete Skócia partjai mellett, a szóbeszéd igen érzékenyen érintheti.

Bár nem valószínű, hogy az oroszok tényleg ilyesmiben gondolkodtak volna – legalábbis merjük remélni –, ezután beláthatják, hogy egy ilyen csapásnak semmi értelme sem lenne, hiszen a nagy piros gomb megnyomása után a támadást irányító rendszerek összeomlanának, a rakéták pedig visszahullanának az oroszok nyakába. Gellert kapnának, ha úgy tetszik. (Elnézést!)

Na most van gáz!

Íme a teljes közlemény:

Azt persze Geller is érzi, hogy egy ilyen horderejű mutatványt egyedül nemigen tudna bevállalni, ezért arra kéri a követőit, hogy öt percig ők is képzeljenek el egy hatalmas, aranyszínű energiamezőt az égbolton, amiről visszapattannak Putyin rakétái.

A világ hadseregei most minden bizonnyal a fejüket verik a falba, amiért ez nem nekik jutott az eszükbe, hiszen egy ilyen felhívással súlyos pénzeket spórolhattak volna, amit így különböző légvédelmi rendszerekre vertek el teljesen feleslegesen.

(Forrás: Metro, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés