Besétálsz egy képregényboltba, szemezgetsz a legfrissebb számok között, sóvárogsz néhány limitált kiadású különszám után, mászkálsz, nézelődsz, majd egy Amerika Kapitány figura hirtelen megszólal, és egy játékra invitál téged.

Ezek után kiderül, hogy

a képregényboltnak hitt helyiség valójában a Hydra egyik titkos bázisa, Amerika Kapitány pedig a segítségedet kéri, hogy együtt semmisítsétek meg.

Így csöppen bele egyre jobban a képregényboltban szemlélődő egy nem akármilyen kalandba, amely egy kisebb orgazmussal is felérhet a Marvel-rajongóknak: kódfejtés, jelmezöltés, titkos tárgyak megtalálása, Hydra-ügynökök felfedése, miközben egy Amerika Kapitány-baba koordinálja az egységedet. Vaó.

Chris Evans nem akármilyen kalandra vette rá a képregényboltban szemlélődőket

De persze azt senki sem tudja, hogy Amerika Kapitányt ebben az esetben is maga Chris Evans alakítja – erre csupán a játék legvégén derül fény. A jópofa kaland egyébként egy jótékonysági akció keretében zajlott, ugyanis a képregényboltban elköltött 10 dollár feletti összegek a Christopher's Haven nevű nonprofit szervezetnél kötöttek ki, amely a Bostonban kezelt daganatos és leukémiás gyermekek családjait juttatja rendszeres anyagi segítséghez.

Le a kalappal Amerika Kapitány gesztusa előtt
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában