Mindkettő ház körüli munka, rendben. Mindkettőt a szabadban kell végezni, ez is rendben. Na de mi kell hozzájuk?

Hála az égnek újra jó az idő, mehetünk a szabadba túrázni, biciklizni, focizni. Persze előfordul, hogy nincs elég kedv, energia az előzőekhez, inkább csak szüttyögnénk a ház körül. Néhány egyszerű munkával rendbe lehet hozni sok mindent: kicserélheted a törött cserepeket, kipucolhatod a csatornát, megigazíthatod az antennát, ha van még olyanod.

De akár egy szigetelésbe is megéri belevágni, úgyis tavasszal és ősszel éri meg, szó szerint, mert technikailag is jobb akkor, és kedvezmények vannak, ami sokat számít.

Viszont az említett tevékenységek mindegyikéhez szükséged lesz egy állványra.

Ez tehát a közös nevező, az egyik lehetséges megoldás pedig a Centaure Helio létra és munkaállvány. Ez lényegében egy sorozatról beszélünk, az A jelű alaphoz jön a B és C jelű bővítő modul. Az alap magassága 3 méter, viszont a három rész együtt pedig hétméteres munkamagasságot biztosít.

Szerencsére nem ezt kell felállványozni

Ne gondolj belvárosi bérházak egész falát elborító állványzatra, ez egy bő másfél méter széles állvány, csúszásmentes munkahíddal, 150 kilós teherbírással, egyszerű, szerszámok nélkül felépíthető struktúrával. A hétméteres összmagasság jellemzően elég egy családi házhoz, és most az A, B és C modult is akciósan kaphatod meg, sorrendben 65 230, 70 530, illetve 64 230 forintért.

Persze az is lehet, hogy valami még egyszerűbbet szeretnél, amilyen mondjuk a Centaure Classik: 3-5 méteres a munkamagassága,

beltérben is használható, sőt akár lépcsőn is felállítható.

Könnyű mozgatni, a teherbírása 200 kiló/m², két falikampó és kilépésgátló teszi biztonságosabbá a munkavégzést. Ezt is összerakhatod szerszámok nélkül, és csupán 71 990 forintba kerül.

De ha csak az fogott meg, hogy lépcsőn is létrázhatsz, akkor egy ennél is lényegretörőbb megoldást is mutathatunk: a Centaure univerziális alumíniumlétrákat. A gumírozott talpacskáinak köszönhetően minden típusú padlózaton biztonságos és kényelmes vele (rajta) dolgozni, elbír 150 kilót, és még a fokai is csúszásmentesek. Van belőle S, M és L méret, vagyis 3x7 fokos 19 990 forintért, 3x9 fokos 25 990-ért, és 3x11 fokos 34 990-ért. Ez utóbbi több mint háromméteres magasságba felér, használható önmagában megálló és támasztólétraként is.

Ő speciel létra nélkül is szárnyal

És még mindig van jó ötletünk, a mindössze 11 kiló súlyú, de 150-et elbíró Centaure 3in1 létraállvány, ami most csak 24 990 forint. Szélsebesen összerakható, nagyon könnyű használni, létrává alakítható, és persze ennek is csúszásmentes a felülete.

Elég részletesen belementünk a témába, a tippjeinket a BAUHAUS kínálatából vettük, ahol a fentieken kívül számos más hasznosságot találsz állványügyben, de akkor sem kerülsz bajba, ha az állvány mellé mondjuk álmennyezetet vagy új csatornát keresel a szaküzletben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés