Az idén is folytatódott a bővülés a lakáshitelek piacán, amelyen a bankok egyre élesebb versenyben vannak – derül ki az ingatlan.com csoporthoz tartozó money.hu legfrissebb elemzéséből, amely az első féléves hivatalos lakáspiaci adatokat dolgozta fel.

Futamidő-rekord született

Idén június végén a lakáshitelek állománya 3488 milliárd forintot tett ki, ez tizenegy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Elsősorban a lakáshitelek összegének emelkedése áll a bővülés hátterében, a lakáshitel-szerződések száma ugyanis csak 1,1 százalékkal 655 ezerre nőtt.

A szakértők szerint idén rekord született a lakáshitelek futamidejét tekintve:

Mennyibe kerül 10 millió forint?

Október közepén a legolcsóbb – végig fix törlesztésű – 20 éves futamidejű, 10 millió forintos lakáshitelek havi részlete 65-69 ezer forint volt, a teljes visszafizetendő összeg pedig 15-16 millió forintot tett ki.

A legolcsóbb – szintén végig fix törlesztésű – 10 éves futamidejű, 10 milliós lakáshiteleknél pedig a havi teher közel 100 ezer forint, összesen pedig 12 millió forintot kell visszaadni a bankoknak. A futamidő kiválasztásánál mérlegelni kell az érintetteknek, vagyis az igénylőknek a saját mozgásterüknek megfelelően érdemes futamidőt választaniuk. A hosszabb futamidőben alacsonyabb a havi kiadás, de összességében többet kell fizetni a banknak.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon