A nyolcvanas évek elején az Eindhoventől északnyugatra lévő Hertogenbosch elöljárói úgy döntöttek, hogy hagynak kibontakozni egy Dries Kreijkamp nevű építészt. Ez lett belőle.

A koncepció az lett volna, hogy a lakókat közel hozza a természethez. Na igen, nem igazán világos, hogy egy ilyen, a környezetétől durván elütő futurisztikus buborék miért is természetközeli. A hivatalos magyarázat az, hogy a betongömbből 360 fokos kilátás nyílik a fákra... meg a szomszéd betonbuborékokra, hiszen mindegyik lakás ugyanolyan magas, és így az ablakok is azonos magasságban vannak.

A finoman szólva is fura lakások 1984-ben épültek, gyakorlatilag PVC-ből és betonból, meg egy kis hőszigetelő anyagból a kettő között.

A törzsben lévő csigalépcsőn lehet felmenni a gömbbe, melynek alsó részében van egy kétágyas hálórészleg, a fürdő és a konyha, felül pedig a nappali a természetközeli panorámával.

Az élettér nagyon pici, ezért a lakások csak egyedülállóknak, vagy maximum olyan pároknak jó, akik nem bánják, ha a másik mindig a nyakukban liheg.

Nem szép dolog leszólni mások otthonát, ezért csak annyit mondanánk, hogy nem hiába nem sikerült a holland építészet ezen csodáját meghonosítani Európa többi részén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés