Luxusházaknak készültek, elfogyott a lé és ez a szürreális látvány maradt belőle.

A törökországi Burj Al Babas ingatlanfejlesztő cég kezdte meg 2014-ben több száz kastély építését, valahol félúton Ankara és Isztambul között. Összesen 732 cakkra ugyanolyan chateaux-t tervezett a cég, el is kezdték őket felhúzni, viszont kábé az 587. kastélynál nagyon elfogyott a lé, jelenleg körülbelül 27 millió dolláros adósságban van a cég.

Úgyhogy most a törökfürdőkkel, szaunákkal, mindenfélével felszerelt vagy még nem felszerelt, egy az egyben ugyanúgy kinéző kastélyok ott állnak üresen a semmi közepén, nagyon nem e világi, bizarr látványt nyújtva, amiről előkerült egy nyári drónfelvétel is, ahol "exkluzívnak" igyekeznek beállítani az amúgy horrormeseparkra emlékeztető területet. Ennyire exkluzív:

A 200 millió dolláros összbüdzséjű projekt vezetője azt mondta, ha eladnának száz házat, akkor vissza tudnák fizetni az adósságot és folytathatnák az elakadt építkezést. Jelenleg a kastélyházakat 370-570 ezer dolláros áron lehet megvenni (tehát cirka 120 millió forintért per ház) – mondjuk szerintünk elég téboly lehet ott lakni, de ki tudja, biztos felmértek bizonyos piaci igényeket, mikor belevágtak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés