Az ingatlanpiaci körkép 2021-ben meglehetősen sajátos képet mutat. A Covid járvány meglehetősen nehéz tereppé tette az ingatlanértékesítést is. Hogyan alakulnak az ingatlanárak 2021-ben? Erre kerestük a választ.

Bár az ingatlanpiac egy átlagosnak tekinthető évben is hatalmas változásokat képes produkálni, a pandémiával nehezített helyzetben nem csak az ingatlanszakértők, de a vásárlók is elbizonytalanodnak – tudtok meg a Startlak.hu szakértőitől.

Újat vagy régit?

2020-ban az új lakásokat terhelő áfa 27%-ra emelkedett. Ez meglehetősen visszavetette az újépítésű lakások iránti keresletet, de a jobb helyeken található lakások még így is gyorsan elkeltek, kiváltképp a kisebb négyzetméteresek.

A tavalyi évben megközelítőleg 37%-kal kevesebb építési engedélyt adtak ki társasházi lakások, illetve családi házak építésére, mint 2019-ben, nem véletlen, hiszen a covid hullámai a szakmunkás szektort sem kímélte

Amennyiben csak a társasházakra kiadott építési engedélyeket vizsgáljuk, ott még elkeserítőbb a helyzet. 2019-et vizsgálva, az első három negyedévhez képest egy évvel később, majd 48%-kal csökkent a kiadott építési engedélyek száma.

A kedvezőbb adó sem várt fellendülést

Új lakások esetében 2021-ben az új építésű lakások tekintetében ismét 5%-os az áfakulcs, mely kedvezmény előreláthatóan 2026-ig érvényben is marad. Azok, akik az építési engedélyt 2022 év vége előtt még megkapják és igénybe veszik a CSOK által nyújtott lehetőségeket, ezt az összeget vissza is igényelhetik.

Nem véletlen tehát, hogy 2021-ben megnövekedett az újépítésű ingatlanok iránti kereslet és megfigyelhető, hogy nem csak a vásárlás, de az építkezés és ezzel együtt a kínálat is egyre szélesebb skálát mutat.

Az elmúlt év koronavírus okozta helyzetének köszönhetően számtalan új építésű társasházi projekt félbemaradt vagy legjobb esetben csúszott. Tekintettel arra, hogy 2021-ben már kezdte megszokni a kivitelező szektor a helyzetet, igyekeztek megoldani a helyzetet, így amelyik cég anyagilag bírta az elmúlt évet, idén folytatódhattak a munkálatok. Megfigyelhető, hogy nem egy társasház kulcsrakészen el is készült az idén, vagy közel kulcsrakész állapotban vannak.

Épp ennek köszönhető, hogy az ingatlanpiaci körképünk az újépítésű ingatlanok keresettségét mutatja, ez pedig be is biztosítja majd a piacot az elkövetkező minimum két évre.

Van, aki kivár

Megfigyelhető, hogy a 2021-es év első negyedévére még a kivárási taktika van érvényben, mindez a jelenleg is érvényben lévő járványnak tudható be. Ezidőszakban nehezítette az ingatlanok értékesítését az egyre szigorúbb intézkedések, a hitelmoratóriumok, valamint az, hogy nem tudtuk – és most sem, - mire számíthatunk a vírusnak köszönhetően, a vásárlói kör kialakulása is bizonytalan státuszban van.

Ez a bizonytalanság a kivitelezők részéről is megfigyelhető. Számtalan kivitelező leállt az építkezéssel, hiszen ameddig a vásárlói oldalról nem stabilizálódik a vásárlás, addig veszélyesnek érzik belefektetni a pénzt, nem tudva, mit hoz majd a jövő.

Egyes elemzők a Covid elleni oltás megjelenésének tudják be, hogy lassan fellélegezhet az ingatlanpiac és folytatódik a kivitelezés mellett a kereslet is.

2021 a pénzügyi helyzet tekintetében is változást hozott.

Több tízezren éltek a Magyar Kormány által felajánlott hiteltörlesztési moratóriummal, újabbakat azonban lakásvásárlásra nem, vagy csak kevesen vettek fel. A kínálati oldalon azonban ennek a helyzetnek épp az ellenkezője figyelhető meg. Az ingatlanpiac fennmaradását szolgálta a kedvező kamatcsökkentések, melyeket már 2020-ban is igénybe vehettünk, és nem utolsó sorban az állami támogatások, melyek új elemként jelentek meg a piacon.

Ingatlanbérlés

Az ingatlanbérlés szintén nehezített pálya lett az elmúlt évben. Mind a kisvárosok, mind a főváros tekintetében. Bár 2020-ban jelentősen csökkentek az albérleti díjak, ez várhatóan nem emelkedik majd 2021-ben sem.

Ez szintén visszavezethető a pandémiás élethelyzetre, hiszen az eddigi lakásbérlések hatalmas százalékát az egyetemisták tették ki, akik az online oktatás bevezetése után hazamentek, így a kiadott ingatlanok bérleti jogát határozatlan időre visszamondták.

Ugyanez a helyzet megfigyelhető a külföldi diákokkal, turistákkal és persze az itt munkát vállaló külföldiek esetében is. Szinte kivétel nélkül mindenki hazatért, így az albérleti kínálat hatalmas, a kereslet azonban annyira kicsi, hogy azok, akik befektetési jelleggel vásárolták meg az ingatlant, most valóban nehéz hónapokat élnek meg.

Várható fellendülés talán a nyár végével kezdődhet számukra, látván az ország kezdeti újra nyitását, talán az ingatlanpiac és így a bérlői szegmens is visszaáll majd a korábbi helyzetre.

Az ingatlanpiacra tehát mázsás súlyként nehezedett az elmúlt másfél év, melyből valószínű, hogy azok tudják majd folytatni a piaci versengést, akiknek volt tartalékuk átvészelni ezt az időszakot, legyen az kivitelező, vagy befektetési céllal vásárolt ingatlantulajdonos. Egy biztos, legalább ugyanennyi időre lesz szükség, hogy fellendülést tapasztaljunk a most megélt lejtmenet helyett, még úgy is, hogy a nyár beköszöntével a belföldi turizmus és az egyetemisták ismét lendítenek majd az ingatlanpiac helyzetén.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés