Sokan szívesen feldobnák udvarukat egy különleges kerti tóval, azonban nem tudják, hogyan fogjanak neki. Valójában a profi szakemberek módszerének is megvan a titka, amelyeket egyszerűen mi is elsajátíthatunk.

A következő pár sorban most lépésről lépésre átvesszük a kerti tó kiépítésének menetét. Így szerencsére te magad is könnyen követheted otthon az instrukciók alapján a folyamatot!

A tervezés és lépései

Az szép és jó, hogy van egy elképzelésünk, azonban a tervezési munkálatok nem csak ebből állnak. Lényeges ugyanis tisztában lennünk a kert adottságaival is, például hogy milyen a tájolása, talaja vagy a lejtőkitettség.

A tómeder kiépítése például nagyban meghatározza a későbbiekben a kerti tó vízminőségét s a karbantartási tevékenységeket is. Általában a tómeder kialakítása a leghosszadalmasabb folyamat, hiszen ilyenkor a meder mérete, formája is meghatározásra kerül.

Ásási munkálatok

A kisebb tavak medrének kialakításához elegendő egy ásó is, azonban a nagyobbacska változatok esetében bizony szükség lehet markoló segítségére is. Fontos, hogy ásás előtt minden olyan, nem oda való tárgyat eltávolítsunk, nehogy a végén a takarófólia lássa a kárát. A meder kiásása mellett fontos a patkák, teraszok kialakítása is.

Ez esetben a növények vízborítottsági igénye is meghatározó, hiszen ki kell jelölni az iszap és a sóderágy egybefutásának helyét is.

A talajt gyakran tömöríti a markoló súlya, ezért a kisebb munkálatokat ajánlott kézzel végezni, a lapáttal egyébként is egyszerűbben kialakíthatjuk az ún. lépcsőzónákat.

Ha már elhatároztad magad, és szeretnél te is saját kerti tóval büszkélkedni, akkor az AutomataÖntözőrendszer.com tótechnikai eszközei segíthetnek megvalósítani elképzeléseid!

Fóliázás és díszítés

Bizony előfordul, hogy a talajban maradnak olyan hajtások, maradványok, amelyek később árthatnak a takarófóliának. Ilyenkor a teljes tómedret geotextíliával ajánlott befedni.

Erre kerül a tófólia, amelyet méretre igazítva kapunk meg. Ez könnyen rásimítható a mederre. Ha mégis több részből kell összeilleszteni, figyeljünk a pontosságra, nehogy később szivárogjon a víz!

A fóliázás után jöhet a vastagabb kavicsréteg, amibe a vízinövények gyökerei képesek kapaszkodni. A vízinövények között könnyen elrejthetőek a kábelek is.

Végül a díszítés megőrzése érdekében lassan töltsük fel a medret! Ezt általában ⅔ részben ajánlott elvégezni. A peremrészen fekvő fóliákra még rakhatunk kavicsokat, homokat díszítésként. A tó kialakításának végső lépése a növények, halak telepítése. Mivel a szűrőrendszernek is idő kell, hogy alkalmazkodjon a közeghez, ezt mindenképpen fokozatosan végezzük el! A túl gyors munkálatok a biológiai egyensúly felborulásához is vezethetnek.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában